Az adventi időszakban kerül sor a Waldorf óvodában és az iskolában is az Adventi kert, spirál-járás eseményére. Ez a bensőséges ünnep egy csodálatos mélységű ráhangolódás az ünnepre.
A fenyőspirál
A padlón fenyőágakból formált óriási spirál fogadja a gyerekeket, a spirálon aranyszínű kartonból csillagok, szabályosan elhelyezve. A teremben csönd és félhomály van. A fenyőág-spirálút közepén egy nagy gyertya ég, kék terítőre helyezve, mellette egy szál liliom és/vagy rózsa. Amikor a gyerekek – tanítójuk kíséretében – ünnepi csöndben belépnek, ez az egy nagy gyertya világít. Leülnek, énekelni kezdenek, majd egyenként elindul egy-egy gyermek, kezében almával, melyben kis fehér gyertya áll. Végigmegy az úton a spirál közepéig, s ott a nagy, égő gyertyáról meggyújtja a saját kis gyertyáját, majd a kifelé vezető úton leteszi a földön lévő aranyló csillagok valamelyikére.
Mindegyik gyermek a saját ritmusában lépeget. Van, aki komolyan, áhítattal, van, aki bizonytalanul – és segítséggel – talál csak rá útjára. És van, aki magabiztos, szapora léptekkel halad végig a spirálúton. Mire mindenki elhelyezte kis gyertyáját egy csillagra, kivilágosodik a terem. A spirális út járása közben az úton lévőt társai az adventi dalokkal kísérik, várakozással, csönddel, tiszteletben tartva az egyéniségét.
Mit élhet meg az, aki végig megy ezen a spirális úton?
Az emberi aktivitás lényegét: ha az ember elindul és halad befelé – azaz nagy figyelemmel tanul, dolgozik, elmélkedik – odabent fényt talál. Ez a fény közös, mindenki számára megtalálható. A megtalált közös lángról meggyújthatja a saját fényét, és azt kihozhatja a többieknek, azaz: nem rejti el magának, hanem odaadja a közösségnek, hogy ezáltal egyre melegebb és világosabb legyen azon a helyen, ahol éppen vagyunk. Életutunk újrajárása ez. Visszatekintés a születésig.
A kétirányú mozgás (befelé, kifelé) kétféle lelkierőt mozgósít:
– a befelé tartó úton egyedül, magunkban kell megtalálni utunkat a fényhez.
– kifelé ezt a fényt a többiek fényéhez adjuk, hogy része legyen az együttes, közös fénynek.
Így jelenik meg individuális és szociális vonás egyetlen szimbólumban, ami az egész emberiség fejlődésképe is: először individuális lényekké válunk, hogy aztán saját belső akaratból, egyéni képességeinket a közösség számára rendelkezésre bocsássuk.
Az adventi kert szimbólumai
Csillag: az embert szimbolizálja.
Alma: bűnbeesés- jó és rossz tudása együtt, termékenység, a kis Jézus kezében megjelenő alma a megváltás, a béke és harmónia gyümölcse.
A kis gyertya (az almában): az ember Én-je.
Nagy gyertya a spirál közepén lévő: a Krisztusi Én, a kezdet.
Fehér liliom: a tisztaság szimbóluma, a kinyilatkoztatás, az égi ártatlanság, a kezdet virága.
Vörös rózsa: szeretet, a beteljesülés, az ember továbbfejlődése, a szeretet-út betöltése.
Kék lepel: Mária köpenye.
Az adventi kertet mindegyik Waldorf intézményben megünneplik. Eredete ismeretlen, a ma élő népszokások között nincs jelen, ám a régi kultúrákban a spirális út- és labirintusjárás ismert jelkép.
A spirál motívum a természet sok-sok képződményében megtalálható: csigaház, DNS, kavarodó örvény, kozmikus mozgások. Ősi kép, amelynek majdnem minden kultúrában megtalálhatjuk a nyomait.
- A kelták kör alapú, spirális labirintusainak körbejárása a lélek beavatódását jelképezi.
- A görögök előszeretettel használták tárgyaik, épületeik díszítésére.
- A maják és az egyiptomiak számára a spirál a napciklussal függött össze.
- A kereszténység a Purgatórium – a lélek megtisztulásának helye – megjelenítésekor sok helyen spirális ábrázolásokat használ.
- Az indiai mitológiában a spirál a lélegző kozmosz jelképe.
- A latin „spiro” – lélegzet – szó is arra utal, hogy létünk elengedhetetlen feltétele és a mágikus vonal között különleges kapcsolat van.
A spirálban benne van az élet körforgása, a lélek átalakulása, az örök újrakezdés. Íveinél ott a visszatérés az előző fázishoz, miközben egy új, magasabb szinten folytatódik ugyanaz a motívum. Újra és újra ugyanaz, de mégis mozog, változik, halad előre, fejlődik.
A kívülről befelé vezetett vonalban ott van a bezárulás, a külvilágtól visszavett energiák, a befelé figyelés, a megérkezés.
A belülről kifelé vezetett csigavonal a kiáradást, lendületet, a nyitást, az újjászületést jelzi.
Ezek a szimbólumok a nagy közös emberi élményanyag üstjéből, a kollektív tudattalanból jutnak el hozzánk. Ezért minden alkalommal, amikor találkozunk velük – amikor elválik egy háttérmintától, vagy meglátjuk egy komplex formában, vagy pl. szórakozottan firkálgatni kezdjük – szóval ilyen esetekben a tudattalan valamire rámutat, a kép által kapunk egy lehetőséget, hogy ráismerjünk életünk egy fontos mozzanatára.
Beszámoló egy szülőtől, 2011 adventjén
Járt már valaki közületek dupla adventi spirált? Tudjátok, milyen az?
Én most láttam ilyet életemben először és mélyen megérintett.
Hatalmas, fenyőágakból kirakott spirált képzeljetek el az iskola egyik nagy termének padlóján. Pusztán a méreténél fogva is tekintélyt parancsoló.
Két kapuja van. A kapukat fenyőággal díszítik.
A helyiségben csak egy egész kevés, finom fény van a zenészeknél, gondolom, hogy lássák a kottát. Az emberek körben, a spirál körül ülnek a székeken. A spirál közepén, egy álló farönk kék selyemmel van letakarva és nagy fehér gyertya áll rajta, meggyújtva.
Elhangzik egy nem túl hosszú szöveg a szeretetről, annak működéséről, aztán az emberek énekelni kezdenek. A székeken ott vannak a szövegkönyvek. Vannak énekfelelősök, akik mindig tudják, mikor mi jön és az összes dalt gyönyörűen éneklik. A legtöbb kimondottan adventi dal. Sok kánon és többszólamú dal is van közöttük, amit az énekesek lenyűgözően vezetnek,s az ember tulajdonképp ott ül a többszólamú ének közepén.
Két ember indul egyszerre. Egyszerre lépnek be, ki-ki a maga kapuján és indulnak el a fenyőágak által kijelölt úton a spirál közepe felé, egyre beljebb és beljebb az óramutató járásával ellentétes irányba. Kezükben alma, a közepén gyertyával. Mikor középen találkoznak, mindketten meggyújtják a gyertyáikat a nagy gyertya lángjáról. Cserélnek és ki-ki a másiktól kapott lángot viszi magával és elindul a spirálból kifelé (óramutató járásával egyező irányban), hogy épp a másik kapunál lépjen ki a spirálból. Útközben valahol leteszi a gyertyát a földön egy arany csillagra.
A kapunál a legtöbben megállnak és megvárják, amíg a másik is odaér a kapujához. Egy pillantás, és egyszerre hagyják el a spirált. Szívbemarkolóan erős kép.
Nincs megbeszélve előre semmi. Minden történik a maga útján. Az emberek spontán felállnak, és oda mennek az egyik kapuhoz. Sok pár is van, ők együtt mennek. Vannak, akik fejest ugranak az ismeretlenbe. Felállnak, odamennek az egyik kapuhoz és megvárják, vajon oda áll-e valaki a másikhoz. Gyűlnek a kis imbolygó fénypontok a spirál mentén. Nem szabályosan, hanem szétszórtan, mint a csillagok az égen, de mégis követve a spirált. A hétköznapi tér és idő szinte megszűnik. Ragyog az egész spirál. Felcsendül az Erdő mellett estvéledtem… kezdetű dal. Senki nem mondta, de mindenki tudja, hogy ez a záró dal. Az utána maradó csendben még egy-két percig ámulunk az elénk táruló képen, aztán szép csendben mindenki hazamegy.
Szöveg források: http://waldorf-csillagosveny.hu/adventi-kert/ http://tanitoikincseim.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1210830 Képek forrása: https://www.festivalofthechild.com/help-children-thrive/walking-the-spiral-the-power-of-ritual-to-tune-inwards szülői fotó Budapestről.
Legutóbbi hozzászólások