(A cikk alapszövege az időközben megszűnt honlapról származik: http://www.aranyalmafa.hu/index.php?modul=1 Szerkesztette, valamint a kiegészítéseket a Waldorf iskolák, óvodák ünnepi szokásrendje alapján összeállította Lázár Márta. Kép forrása: https://atudatossagiskolaja.hu/termek/tudatossag-egy-egesz-even-at-a-kornaptar/ a linken a körnaptár megrendelhető.)

Szent Mihály napja szeptember 29-re esik; szinte a tanév kezdetétől lehet rá készülni. Az ünnep ugyanis csak akkor lesz valódi ünnep, ha alaposan előkészítjük, majd megünnepeljük, és még arra is hagyunk időt, hogy „lecsengjen”. Ezért egy-egy ünnepi időszak akár 5-6 hétre is elhúzódhat. Rövid „kilégzés”, elnyugvás után készülődhetünk a következőre, azaz Szent Márton ünnepére (november 11.)

Szent Mihály-napja, azaz szeptember 29. a Mihály-időszak nyitó napja. Október végéig tart, és ezen időszak során Michael/Szent Mihály minőségeihez tudunk lélekben kapcsolódni.

Szent Mihályt – bár arkangyal – a legtöbb festmény páncélban, kezében karddal ábrázolja. Ő volt az, aki a lázadó angyali seregeket kiűzte a mennyek országából.

Valamifajta páncélt mi is felöltünk, amikor szeptember elsején belépünk az iskolába. A páncél nehéz, esetleg kényelmetlen is; biztos, hogy nem lehet benne ugyanolyan szabadon mozogni, mint fürdőruhában – viszont védelmet nyújt viselőjének. Ilyen páncélnak érezhetjük a reggeli örökös korán kelést, az iskolába járást, miközben kint ragyog a Nap, az iskolai holmik rendben tartását, a házi feladatot, és még sorolhatnánk. Csakhogy éppen ez a „páncél” – a monoton szokásrend – teszi lehetővé, hogy a gyerekek életritmusai egészségesen alakuljanak. Az iskolai élethez – és általában az élethez – kitartásra és bátorságra van szükségünk. Szent Mihály a sárkányt győzte le; az ember földi életében a lustaság vagy a félelem sárkányával veheti föl a harcot.

Szent Mihály napjának ünnepe éppen ezért egy bátorság-próbával kötődik össze.

Természetesen egész más módon ünnepelünk egy Waldorf-óvodában, mint egy Waldorf-iskola harmadik, ötödik, vagy akár tizenkettedik osztályában.

Az óvodások számára a kis próbatétel is éppen elegendő. Ilyenkor az óvónők kisebb-nagyobb akadályt, átbújós kicsi utat, vagy éppen kisebb labirintust építenek a bútorokból a csoportszobában, le is takarják az egészet; a gyerekeknek pedig egyenként be kell menni – vagy éppenséggel bemászni – és végigjárni az „ismeretlen, veszélyekkel teli”, kacskaringós utat.

Felszabadító átélni az óvodásoknak “a sárkány megröptetését” is, ilyenkor egyik-másik óvoda közössége kimegy egy nagyobb szabad térre, ott elkészülnek a papírsárkányok, s ha jó a szél, röpködnek is, mint a megzabolázott, szilaj akarat. Indulataink, erős érzelmeink pedig – mint az ég felé röppenő papírsárkány – az akarati erők szolgálatába fogva, erős kézzel tartva átalakulnak teremtő erővé, s mi megélhetjük, hogy kicsinységünk ellenére részesei lehetünk a teremtésnek.

Az alsó tagozatos gyerekek sokszor egy mesét játszanak végig kirándulás keretében, aminek során meg kell szabadítaniuk az elvarázsolt királykisasszonyt. A gyerekeknek igen erős ebben az életkorban a teremtő fantáziájuk; általában a kirándulás végére teljesen biztosak abban, hogy látták a királykisasszonyt és a kővé változott boszorkányt.

Azokban az iskolákban, ahol kevés a lehetőség a szabadba menni, az iskola folyosóját sötétítik apró fények égnek itt-ott, a kisgyerekek pedig párban, vagy a nagyobbacskák egyesével mennek végig ezen a naponta megtett, megszokott, s most olyannyira elvarázsolt útvonalon, kezükben karddal, szívükben a mesével, amit előtte közösen meghallgattak, fülükben a dallal “Szent Mihálynak fényes kardja villan, győzedelme megnyitja az eget…”

Van olyan iskola, ahol igazi patkolókovácsot hívnak, aki meggyújtja a tüzet, s a fújtatónál munkába állítja az apránként felbátorodó gyermekeket, majd az izzó parázson az erőt és akaratot felébresztve közösen kovácsolják a kardot. Ez is akarat-edző folyamat, ahogy a szemünk láttára a jellegtelen alakzatból valódi kard válik.

A középtagozatos gyerekek legtöbbször a szabadban teljesítik a bátorságpróbát, ami lehet barlangászás, hegymászás felügyelő tanárokkal, de lehet egy nagyon-nagyon hosszú, bár talán nem túl nehéz túra. Vagy pedig a sötétben, pici mécsesek fényét keresve végig kell menni az erdei ösvényen, s megérkezni a tűznél várakozókhoz.

Bátorság és kitartás. Vajon mennyire van felszabadító és felemelő hatása, belsőt építő értéke egy ilyen próbának, mely védett környezetben történik? Minden bizonnyal erős pajzs és erős szív, edzett lélek és tiszta, csillogó tekintet és megbékélés az eredmény, amit láthatunk a tűz fényében megcsillanó arcokon, ahogy a győzedelmes kéz a kis fakardot behajítja az udvaron lobogó tűzbe.

A felső tagozatos gyerekeket már komolyabb kihívás elé is lehet állítani: például Selma Lagerlöf: Raniero Ranieri nevű novellabéli lovagjának története alapján elhoznak egy gyertyalángot a távoli templomból az iskolába.

Szent Mihály nemcsak „harcos” szent. Ábrázolásain gyakorta mérleget tart a kezében, s ezen az emberi lelkek jó- és rossz cselekedeteit méri meg. A mérleg ezért fontos szerepet kap az ünnepen: a gyerekek jó cselekedeteit általában pici, hófehér kavicsok jelképezik, amiket rátesznek a mérleg egyik serpenyőjére. A másik serpenyőben pedig egy otromba sötét kő gubbaszt, van is nagy izgalom, hogy vajon idén melyiknek van nagyobb súlya, a fehér kavicsok kupacának, avagy a sötét kőnek?

Az ünneplés kint, a természetben kezdődik, és bent, a teremben ér véget: ott lehet megenni az ünnepi „ál-sárkányfarkat”, egy bevonatos süteményt, amin a marcipán éppen olyan zöld, mint az „igazi” sárkányfarok. A szabadban sárkányröptető óvodások pedig sárkánygulyást esznek, amihez ki-ki otthonról viszi a hozzávalókat, s teszi a közös bográcsba. 

Említést kell tennünk a Szent Mihály-napi néphagyományról is. Ezen a napon ér véget a domboldalakon, legelőkön őrzött állatok legeltetése, s a haza terelt nyájról e napon tartottak számadást a pásztorok. Megőrizték- és gyarapították-e, amit rájuk bíztak, vagy netán híjával vannak valaminek? A gazdák – ha mindent rendben találtak, ekkor újraszegődték őket, s kiadták a fizetséget is. Az áldomást pedig együtt veszi meg és fogyasztja el gazda és pásztor, hálát adván az eltelt időért, s együtt kéri a Fennvaló áldását az elkövetkezendőkre. Ez a nap indítja el az ún. „kisfarsangot” is, mely a kézfogók és lakodalmak időszaka egészen Katalin napjáig (november 25). Vásárt is tartottak e napon, hogy a pásztorok, béresek megújíthassák munkaeszközeiket, ám az asszonyoknak szigorú dologtiltó nap: mosni, nagy munkákat végezni e napon nem volt szabad. 

Követve a Föld nagy belégzési folyamatát, amely a nyári napfordulóval kezdődött és a téli napfordulóig tart, megérezhetjük a Mihály időszakban, hogy szeptember végén van egy választóvonal a fény és a sötétség örökös erőpróbájában. A kinti sötétség egyre növekszik, haladunk a hosszú hideg téli esték felé. A szüret után az ember lassacskán a házba húzódik, eljön a „bent” ideje. Ahogy a külső napfény mindinkább visszavonul, úgy jelentkeznek a természetben is az elmúlás egyértelmű jelei. Az ember azonban megpróbál küzdeni az életerők visszahúzódása ellen, szeretné megőrizni mindazt a fényt és melegséget, amit a nyáron begyűjtött, hogy a legmélyebb sötétségben és a legkeményebb hidegben lelki fénnyé tudja változtatni, és beragyogja általa a Karácsony éjszakát. Mihály ebben az átmenetben áll a Mérleg havában, hogy figyelmünket a szellemi életre irányítsa. (Idézet a zuglói Manófalva Waldorf Óvoda honlapjáról)

Szent Mihály-napi gondolatok felnőtteknek

Szent Mihály korában élünk. Minden, ami a bölcsességgel kapcsolatos, az Övé! Ő maga a kozmikus intelligencia. A mai ember számára elnémult a szellemi világ. De meg van a képességünk ahhoz, hogy „fölfelé” haladjunk. Fölerősített gondolkodással, helyes figyelemmel, átalakított érzéssel sejteni lehet az Ő világát. Szent Mihály impulzusa mindig azzal függ össze, hogy az ember nemcsak a Föld lakójának érzi magát, hanem a számára észlelhető világmindenségnek is.
Ilyenkor, ősszel, amikor az embert a természet „elhagyja”, a lelki bátorságnak kell felébrednie. Ezért ezt az ünnepet az erő és a cselekvés ünnepének foghatjuk fel. A hálaérzést, amit ilyenkor a teremtett világ iránt érezhetünk, kifejezhetik reggeli és esti imáink. A tél felé közeledve, miután megkaptuk a nyár és az ősz ajándékait, átélhetjük, hogy az életet ajándékba kapjuk. (Részlet a sepsiszentgyörgyi Waldorf közösség írásából, eredeti itt)

Rudolf Steiner: A Mihály-korszak meditációja

Lelkemet megtisztítom

a jövőből felém áramló és az emberre zúduló nehéz események félelmétől.

Mély bizalom

és higgadtság él bennem az érzésekben éppúgy, mint az érzékelésben.

Bármi is történik,

bármi is árad felénk, teljes nyugalommal fogadom.

Tudom, hogy minden, ami felénk áramlik,

egy bölcsességgel teljes Világrendből fakad.

Mindez része annak,

amit ebben az időszakban meg kell tanulnom:

teljes bizalomban élni,

minden egzisztenciális biztonság nélkül.

Bizalom él bennem

a szellemvilág mindenkor jelenlévő segítő erejében.

Az egyetlen létező segítség,

hogy reményemet és bátorságomat nem adom fel,

akaratomat fegyelmezem

és magamban a felébredés lehetőségén munkálkodom

minden reggel és este.

REGGELI FOHÁSZ

Ó Michael!
Oltalmadba ajánlom magam.

Szívem minden erejével összekötöm magam

a Te küldetéseddel, hogy ez a nap tükröződjön

a Te sorsrendező akaratodban.

ESTI FOHÁSZ

A lenyugvó Napba helyezem gondjaimat.

Ragyogásában hordozza minden tettemet.

Fényben megújulva, Szeretettel megtisztulva,

Térjenek vissza hozzám, mint erősítő gondolatok,

Mint örömteljes áldozatból és akaratból született tettek.