Az 1. részben Emil Bock sorait olvashatjuk, a 2. rész Pál Feri elmélkedése a húsvét fényéről.

1. Húsvétvasárnap hajnalán

Mária Magdolna azt a választ kapja az üres sír láttán, hogy: Nincs itt! A sír valóban üres, Arimátiai József sírjában Krisztus testének semmiféle maradványa nem volt, amikor Péter és János leszáll a sötét üregbe. Az üres sír a következőket jelenti: Ne Jézust, az embert tekintsétek. Nem egy nagy, szent ember sírjánál álltok, Krisztusra nézzetek, aki kozmikus, isteni, Lény. Az ő sírja nem Arimátiai József sziklakamrája, hanem az egész Föld. A húsvéti győzelemnek az a jelentősége, hogy ezentúl mindenben, ami földi, felragyoghat Krisztus fényéből szőtt, szellemi testisége. A kenyér és a bor, mint Krisztus valódi teste és valódi vére a húsvéti győzelem által kivívott új élet orvosságai. Általuk járja át a világot a szellemi homeopátia, melynek a Krisztushoz kapcsolódó emberek a hordozói. Az őskereszténység tudott erről a titokról.

A természettudományokon iskolázott gondolkodás ismét megszerezheti ezt a tudást: a kenyér és a bor halhatatlanságot adó orvosságok. Begyógyul az evilág és a túlvilág között lévő szakadék és láthatatlanul kivirágzik a húsvéti kert, ahol lelkünk Mária Magdolnához hasonlóan megláthatja a Feltámadottat, mint egy új világ kertészét. A Szaturnusz sötétségét belülről világítja meg a húsvéti napfény. 

Remény

Nemcsak a gyárak és áruházak tartoznak minőségükben azokhoz a sziklákhoz, amelyek Krisztus és vele együtt az ember igazi képét a sírban tartják, hanem a templomok is. Mindaz, ami az ember lényében megkeményedett, olyan, mint maga a sziklasír. Vajon egy húsvét reggel előestéjén vagyunk, vagy hiába megyünk át minden megpróbáltatáson és szenvedésen? Azt gondolhatnánk, hogy az emberiség a katasztrófák közepette – amiket saját maga idézett elő – távolabb áll a feltámadás titkától, mint valaha. De már akkor is egészen húsvét reggelig tartott a földrengés, s így remélhetjük, hogy korunk föld – és lélekrengéseiben is benne van az Úr angyala, aki elhengeríti a követ a sír elől.

Ha saját belső életünk irányításán, nevelésén akarunk munkálkodni, akkor egyre kevésbé érhetünk célt külső eszközökkel – belső utakra van szükség.

Mikor Krisztus a sírban feküdt, a Krisztus-i Nap a Szaturnusz szellemével találkozott a Világmindenségben, míg végül vasárnap magának a Napnak az oktávja kelt fel az égen, a Krisztus-i Nap, mely mindezeken a fokozatokon átküzdötte magát. Mindennek rejtett belső oldala a végtelen isteni szeretet. Krisztus, aki maga a kozmikus szeretet, ismét meghal a mi világunkért, azoknak is üdvére, akik üldözik és keresztre feszítik.

2. Fény, bentről kifelé

Húsvétvasárnap hajnalán az asszonyokkal együtt, akik a drága illóolajokkal indultak el, mi is egész életünkben nagyon gyakran járjuk ezt az utat, hogy belekémlelünk a sötétbe, és egyébre se várunk, minthogy egyszer csak a sziporkázó világosság beborítson. Legyen benne erő, a föltámadás fénye áradjon szét és átélhessük azt, ahogy a húsvéti gyertya fényén túl az összes világítás fölkapcsolódik, és azt mondjuk: „Na, hát ez az! Ez a húsvéti fény, ez!” Igen ám, de ezzel kissé becsapjuk magunkat, mert nincs látvány, hanem Krisztus egyszercsak feltűnik előbb úgy, mint egy kertész, majd ott, mint egy idegen, majd, mint egy vándor… Hát hol van az a mennyei csodás fényesség, amit annyira várnánk? A válasz tulajdonképpen végtelenül egyszerű. A húsvéti fény nem kívülről árad a világra, hanem az emberi szívben gyullad föl. Belülről árad kifelé, és ezért lehetséges az, hogy amikor valakinek a szívéből a húsvéti fény egyszer csak föllobban, ő meglátja a szembe jövő Krisztust. 

A húsvéti fény nem kívülről árad a világra, hanem belülről sugárzik kifelé, és Krisztus ezt pontosan előre megmondta: „Ne keressétek Isten országát úgy, hogy bárki is azt mondhassa, itt van, vagy ott van, mert Isten országa bennetek van, és köztetek van.” Ezért a húsvéti fény az emberi szívben, s az emberi szívek között világít. És ha ott nem világít, akkor nincsen. Ha ott nem világít, akkor sötétbe borul a világ, és akkor elindulhatunk nyugodtan, és kereshetjük, és az üres sírtól a sötét sírig fogunk jutni. Húsvétnak az örömhíre az, hogy Krisztus örökérvényűen az ember szívét lángra lobbantotta, és onnan belülről ez a fény sugárzik kifelé. És ahogyan az emberi szívek találkoznak egymással, ez a fényesség az emberek között átjárja a világot, és ez a fény a mi hitünk. Tulajdonképpen ilyen egyszerű. Ezért, amikor az örömhír így hangzik: „Nincs itt, és nézzétek meg, nincs ott”, ez nem valami arcátlan angyali becsapás, nem gúny, hanem az örömhírnek a titka így kerül kihirdetésre. „Látjátok, nincs itt, látjátok, nincs ott, és ahogyan nagyon szerettétek volna eddig, hát nincs is veletek és mellettetek, hanem ott van bennetek, és ott van közöttetek.” Ez a húsvéti örömnek a híre.