Első online találkozó, “Waldorf módra”. Tudjuk, hogy ez nem Waldorf-kompatibilis, de most ez a lehetőség adott. Ki-ki leül otthona egyik szögletében, bekapcsolja a számítógépet és figyelmen kívül (vagy a másik szülőre) hagyja a gyerkőcöket kis időre. Jó együtt gondolkodni, megosztani az eltelt napok benyomásait. A következő Waldorf iskolákból kapcsolódunk, apukák és anyukák: Regi, Óbuda, Csillagberek, Győrsövényháza, Szombathely, Kispest, Otterberg (Németország) + egy “végzett” Waldorf szülő. A keretet és a technikai segítséget Emich Szabolcs adja. Egyszerű kérdéseket kapunk, melyekre az válaszol, aki éppen úgy érzi, van mondanivalója. Vannak csendjeink is. Livits Réka vizuális jegyzeteivel segíti ezt az első online Waldorf-szülői találkozót. A fotókon, a másik bejegyzésben az ő képes jegyzete látható. Alább pedig begépelve, szerkesztve a beszélgetés, így azok is hozzá férnek, akik nem tudtak-, vagy nem szerettek volna részt venni a találkozón, vagy szerettek volna, mégse jött össze, ám kíváncsiak a témára. Mi is kíváncsiak voltunk 🙂 (A későbbiekben nem biztos, hogy lesz begépelt változat.) A beszélgetésben nem szerepelnek a nevek, hanem színek jelzik a hozzászólásokat. A következő találkozónk március 24-én, este 7-től lesz. Reméljük, hogy minél többen leszünk, hiszen ez az alkalom, a Keddi körkép értünk van.

Miért vagyok itt?

  • Mi Németországban járunk Waldorfba, és örültem az ötletnek, hogy ilyen módon vissza kapcsolódhatok egy élő otthoni közösséghez ebben a helyzetben ezt különösen fontosnak éreztem.
  • Bár az itteni Waldorf közösség elzárkózik a technikai lehetőségektől, pedig jelen helyzetben óriási szükség van rá, hogy hasonlóan gondolkodó emberek kommunikáljanak egymással. Pillanatnyilag erre ez az egyetlenegy csatorna van, és szeretnék élni azzal a lehetőséggel, hogy ennek a nyitását meg tudjam tapasztalni, tudjak belőle töltekezni, és új szempontokat megismerni. Olyasmiket, amiket talán én itt nem tudok itt helyben, úgyhogy számítok rátok, hogy nyissátok a szemem, amennyire én tudom nyitni.
  • Ami miatt itt vagyok, hogy a Magyar Waldorf Szülők Szövetsége egyik fő szervező tagjaként plusz figyelmet, felelősséget, és bizalmat hordozok. Figyelmet, hogy éppen mi történik, és mi az a plusz, amit ebben a helyzetben érdemes megtalálnunk – egyesével, vagy akár Waldorf szülőkként, és közösségi szinten – és a gyerekeink szüleiként. Van egy felelősség bennem, hogy minden helyzetből a legjobbat érdemes kihoznunk, de ez egyedül nehezen megy, fontos, h elszakadjunk attól az – akár a szüleink által hordozott modelltől, hogy megpróbálunk mindent magunkban megoldani a kis családunkkal. Egy nagy család vagyunk itt a Waldorfban, és számos példa mutatja, hogy mekkora erő van az együttléteinkben. Akár abban, hogy ha ketten-hárman összegyűlünk, vagy 10-en, vagy még többen. Mert ekkor egymás terhét megosztjuk, mintha egy nagy zsákba belepakolnánk, és már nem egyedül kell vinni. A harmadik a bizalom, mert ahol Szabolcs megjelenik, ott magas minőség is van, és szellemi tartalom, s ehhez szeretek kapcsolódni.
  • Azért vagyok itt, mert most rázúdult a Waldorf közösségre az iskolán kívüli tanrend, és nagyon érdekel, hogy pár nap után a rájuk omlott romhalmaz alól kikecmergő szülők – van kb. 4-5 ezer Waldorfos család Magyarországon? – ha néhány száz összegyűlik itt, milyen tapasztalatokat osztanak meg, egyáltalán, milyen hozzáállással tudtok benne lenni az elején ebben az új helyzetben.
  • Egyik szervezője vagyok a Waldorf szülői találkozóknak, amiknek olyan a hangulata, hogy azt éreztem, alakul az az élő szövet, amit annyira szerettem volna mindig megtapasztalni. Most online találkozás picit idegen számomra, de örülök, hogy kapcsolódunk, és távolról is együtt tudunk működni, erőt és útmutatást tudunk adni egymásnak. Lehet, hogy nem szólok közbe túl gyakran, mert a munkám kivette az erőmet, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy ti hogy látjátok, milyen gondolatokkal jöttetek. Nekem maga az csoda, hogy itt ennyien együtt vagyunk.
  • Réka: Nyíregyházára jöttem volna, de most, h elmarad a konferencia, azt szeretném feltérképezni, hogy hogyan tudom támogatni a közösséget a munkám által. Miközben ti beszéltek, én jegyzetelek a grafikus jegyzetemen.

Mi az a legjobb dolog, amit tapasztaltál az elmúlt napokban, s amit szeretnél megosztani a többiekkel? Amit személyesen tapasztaltál, meglepődtél és pozitív volt számodra.

  • Engem nagyon meglepett, hogy a szülők mennyire össze tudnak fogni ebben az új szituációban. Két szülőtől is kaptam segítséget, kérés nélkül.
  • Annyira meglepődtem, hogy egészében az oktatás milyen rugalmasan reagált erre a helyzetre itt Magyarországon. Zenetanár vagyok, s mikor bejelentették az iskola bezárást, úgy éreztem, hogy megyünk a levesbe és két hónapig nem csinálunk semmit – ehhez képest kompromisszummal ugyan, de tudunk tovább dolgozni. A szülők nagyon rugalmasak voltak, a saját gyerekeim által pedig azt látom, hogy nagyon is együttműködőek, ha elmondjuk nekik, hogy ez a helyzet mennyire nehéz, s hogy ők is tudnak érte tenni. Tegnap estére egy elég nagy szabadságérzetet tudtam megélni, azt, hogy tudok szabad lenni abban is, hogy fegyelmezett vagyok, s tudom ezt a gyerekeimnek is adni. Még nem működik, de látom az erejét és a megvalósulás lehetőségét. Úgyhogy ez a bezártságból való felszabadulás olyan volt, mintha tudnék újra levegőt venni, mert működik az élet. Szeretném egy kicsit szabadabban kezelni azokat a lehetőségeket, amikre most rákényszerülünk. Eddig nagyon korlátozó voltam, hogy mit engedjek-, mit ne a gyerekeimnek, de most azt érzem, hogy ebben kell találnom valami arany középutat. Ennek a szabadságát adja az, hogy mi most itt ülhetünk, láthatjuk és hallhatjuk egymást. Ez egy óriási dolog, és ezt a szabadságot szeretném tovább adni, mert ebben óriási lehetőségek vannak.
  • Nekem az elmúlt napokban sok meglepő találkozásban volt részem, s ezek vagy valamilyen praktikus dologban hoztak ötletet, vagy élményszerűen értek. Ugyanakkor nehéz kiválogatnom a hasznos, szép dolgokat abból a rengeteg ingerből, ami ért az utóbbi napokban, de ezek a véletlenszerűen felbukkanó-, emberek képében érkező kapcsolódások megmelegítették a szívemet.
  • Az elmúlt napokban rám szakadt az idő, és bármerre próbáltam kapaszkodót találni, félelmetes volt, hogy mi lesz ezzel az idővel, ami előttünk áll. Ma volt egy fordulópont, hogy ez mégis jó, sok idő adatik itthon és együtt, a részletekre szintén, olyasmikre, amikre sose értem rá, és most elvégezhetem. Hogy kollektív szinten mindezt hogy lehet egyensúlyba hozni, ez persze nem egyszerű, de nekem ez volt az egyik legjobb ebben az egészben, hogy rátaláltam az elveszett időre.
  • Sok kérdőjel volt bennem az iskola bezárás után, hogy a Waldorf közösség, mely alapvetően távol tartja magát az online világtól, hogy fogja venni, hogy fog átállni, de egyből elindult a szerveződés, csoportok alakultak, ez csodálatos, és sok erőt ad. Hálás vagyok mindazoknak a pedagógusoknak, akik megszervezik ezt az egészet, és akik otthon ebben részt vesznek, ebben érzékelem a végtelen erőt.

Ez egy személyesebb kérdés. Mi az, amit ez a korszak tanít neked?

  • Azt, hogy ne félj. Tudatosan szerettem volna, hogy elengedjem a félelmeimet, ne pánikoljak, és ez sikerült is.
  • Az a gondolatom támadt, hogy arra próbál ez a helyzet kikristályosítani bennünket, hogy mi az, ami igazán fontos. Minden más nézetbe kerül, más dolgok kerülnek előtérbe, más dolgok háttérbe. Még nem tanultam ebből a helyzetből, de úgy érzem, mindenkiből kijön, hogy mihez hogy viszonyul, hogy áll, mi a véleménye, mitől mit vár. Várakozó állásponton vagyok és kíváncsian, hogy mi lesz ennek a vége, de azt hiszem, hogy minden családban, minden közösségben arra tanít ez a helyzet, hogy mi az, ami fontos.
  • Kicsit kapcsolódom az előzőekhez, erre a kérdésre még nem tudok válaszolni. Annyira benne vagyok a helyzetmegoldó fázisban, hogy letisztuljon nekem, hogy mit is tanít, addig még időre van szükségem. Idő kell még nekem ahhoz, hogy ezt még lássam. Biztos vagyok benne, hogy óriási tanulságokat fogunk levonni mind a saját életünkre-, mind az egész világ működésére vonatkoztatva. Ez óriási kettősség, mert tehetetlenek vagyunk, másrészről óriási szabadságunk van, hogy tehessük, amit éppen meg tudunk tenni. Ez a hatalmas ellentét kifeszült, és mintha megtartott volna, hogy a tehetetlenségben, a bezártságban van egy hatalmas szabadságunk. S ez mégiscsak nagy erőt tudni. Meglátjuk, ez hova halad, lehet, hogy jövő héten többet tudunk rá válaszolni.
  • Nekem azt tanította az elmúlt néhány nap, hogy fölismerhetem a valódi igényeim-, meg a kényelemből fakadó igényeim közti különbséget. Volt olyan tanulság is, hogy megéri bátornak lenni abban, hogy a gyengeségeimet felvállaljam, akár a munkatársak előtt is. Aztán, hogy megéri belenézni az emberek arcába akkor is, amikor szép-, és akkor is, mikor fenyegető és csúnya.
  • Biztos, hogy változni fog, hogy most mit tanít, és mit fogok válaszolni jövő héten. Olyan kérdés ez, amire újra meg újra jó visszatérni. Amit most tanít, az a változás nehézsége, a változás kockázata, szépsége és teljessége. Ma kint voltunk az udvaron és mozogtunk, ebben a gyerekeim sokkal jobbak, mint én, próbáltam velük tartani a különféle gyakorlatokban, hát nagyon nem ment. Mozgásszínész tanárok mesélték egyszer, hogy a gyerekek fantasztikusak, mert a mozgásuk nagyon plasztikus, és bármiféle változáshoz könnyen alkalmazkodnak. S ahogy a fizikumuk könnyen alkalmazkodik a különféle mozgásokhoz, a gondolati struktúrájuk is nagyon rugalmas, érdemes tőlük tanulni. Ha igazán jól akarsz lenni, figyeld a gyerekeket, növényeket, állatokat, mindent, ami változik, mert a valódi tartalmak nem dermednek meg, mert minden, ami változik, az él, de ami megdermed, ami nem képes változni és alkalmazkodni, az meghal. Mi felnőttek a stabilitást keresve azt gondoljuk, hogy fixálni kell a dolgokat, pedig érdemes a változáshoz barátságosabban viszonyulni. A változással való együttműködés, amire tanít engem most ez a helyzet.
  • Tanít engem is rengeteg új megoldásra. Csodálom a Waldorf tanárokat, látom azt a hatalmas nagy fájdalmat és nehézséget, hogy az a tanár, aki a kicsi gyerekekkel kapcsolódott nap, mint nap, most nagyon közvetve, nagyon áttételesen tud csak bármi benyomást szerezni róluk. Azt érzem, hogy mindannyian most Waldorf szülők tanulunk Waldorf-tanárnak lenni. Tanárok, akik soha nem vettek a kezükbe technológiát, most a kicsit okos telefonjaikkal próbálnak videókat készíteni ritmikus játékokról, s én rácsodálkozom, hogy mennyi mindent kapnak a gyerekeim a Waldorf iskolában. Tanulok sok mindent elengedni, elfogadni és megérteni, s közben tudni, hogy messze nem vagyunk még ott, hogy megérkezzünk egy olyan mélypontra, ahonnét már csak felfelé lehet kúszni.

Mi lenne a kérdésetek egymás felé?

  • Nagyon gyakorlati kérdésem van: hogyan valósítjátok meg a napi ritmust? Tökéletesen egyet értek azzal, hogy a gyerekek mindennap keljenek fel ugyanakkor, mondják el a reggeli fohászt, legyenek kint a szabadban, csak a megvalósításban vannak nekem súrlódási felületek, legyen meg a házimunka, az ebéd, dolgozzak is, készítetek napirendet?
  • Heti tervezőt írtunk, majd ezt napokra bontottuk: fő feladatokra, amikben ott van a tanulás mellett a közös ebédfőzés, az elrámolás, takarítás is. Egyik tanítónk mondta, hogy ha nem vesz részt hasznos munkában a gyermek, akkor elkezd unatkozni, s ha unatkozik, akkor előbb-utóbb elszívja az erőnket. Mindenkinek van ezért valami hasznos feladat. A heti- és napirend nekem nagy kapaszkodó, átfogja az egész napot. Azt hiszem, enélkül szétesnék.
  • Nagyon jó, hogy ezt mondjátok, mert ez nem nyári szünet, és a kamaszokat nagyon nehéz beállítani a tevékenységek sorába. Ezek nagyon jó ötletek, úgyhogy én is fogok napirendet írni, mert a kamasz gyerekemnek szóban hiába mondom, hogy 2 órát olvass, 2 órát tanulj, 2 órát kapcsolatot tarts, azért ennél konkrétabb kell. A napirend egy jó mankó, amire szüksége van mindenkinek.
  • Az embereknek stabilitást és rendszert ad, hogy reggelente bejárnak munkába, van egy erős napirend, amiben megvan az ebéd helye csakúgy, mint minden másnak. Folyamatosan érnek az ösztökélések, hogy dolgozzál, s ezt még ezt adminisztrálod is. Most egyszerre kívülről kap egy ezzel teljesen ellentétes valamit mindenki, s te ott vagy, hogy építsd fel mindezt egyedül, magadnak.  Vajon az ember tart-e ott, hogy ezt a külső hatás nélkül, magában felépítse? Hogyan tudjuk magunkban fölépíteni a ritmust, hogy tudjunk akár hetekig, hónapokig is nemcsak el-lenni, hanem hatékonynak lenni. Mi is hasonlóakat csináltunk a napirenddel, mint amiket ti meséltetek.  Nekünk 10 órakor van egy közös sport, futás, egy óra kert, amit a Waldorf-tanárok előírtak, hát annyi munka most még nincs, de egy idő után nagyon jól fog kinézni az a kert 🙂  És a napló… Ez tetszett legjobban az ötletek közül, amit a tanároktól kaptunk, hogy a 7.-es nagylány írjon egy olyan naplót, hogy milyen gondolatai vannak, milyen érzései, miket csinál, hogy alakul körülötte a világ, mi történik. Ez nagyon értékes és ritmust, rendszert adó feladat lesz, s működik már 4-5. osztályostól fölfele.
  • Nekem az a kérdés, hogy az otthon meg a munka hogyan szétválasztható, miközben mégiscsak egyben van. Kicsit zavar van az Erőben, de azt gondolom, hogy jó lesz, és fontos dolgok, amiknek most történniük kell.

Van-e olyan kérdésetek egymáshoz, amit most föltennétek?

  • Nekem az a kérdésem, hogy mi szólított meg téged, hogy részt vegyél ezen az online találkozón, s hogyan lehetne megszólítani más szülőtársakat?
  • Én annyit tudok tenni, hogy szólok, hogy ha valaki akar egy jót beszélgetni, vagy ötleteket szerezni, akkor jöjjön. Azért jöttem, mert pontosan tudom, hogy csinálják a kollégáim, hogy csinálják az állami iskolába járó szülők, mit csinálnak, hogy, de fogalmam sincs, hogy csinálja ezt egy Waldorfos szülő, mert nekünk nem fogják annyira a kezünket, tehát sokkal önállóbbnak kell lennünk, és nekem tök jó, hogy találkozhatok olyan emberekkel, akik ugyanolyan helyzetben vannak, mint én, és le mernek ülni a számítógép elé, és azt tudják mondani, hogy használom a technikát most arra, amire kényszerítve vagyok, mert csak ezen a csatornán tudok kapcsolódni az emberekhez egy teljesen különleges helyzetben. Nekem ez nagyon jó, úgyhogy szeretném megosztani szülőtársakkal, akik erre nyitottak.
  • Szerintem is az a jó, ha tudunk egymásnak beszélni, hogy van, mint lehetőség, és milyen jó.
  • Tegnap pocsék hangulatban voltam, s úgy éreztem, hogy kell valami, ami új, ismeretlen, ami ide hoz az üres szobába még néhány embert. Nem volt semmi konkrét elvárásom, úgy jöttem,  hogy ha most így feje tetejére állt a világ, akkor, ha valami olyant elém hoz a sors, ami jónak tűnik és kíváncsi vagyok rá, arra igent mondok.
  • Az a felvetésem, hogy azt a sok-sok bölcsességet, ami a Waldorfban, a Waldorf szülőkben van, meg lehetne szólítani. Kérdezhetnénk ezért jövő kedden célzottan is, megtalálni addig, hogy mi lenne az igazi kérdésed. Terveztem és előkészítettem jó pár dolgot, ami ahhoz kellett volna, ha nagyon sokan lettünk volna. Szerettem volna érzékelni, hogy is vagyunk mi Waldorf szülők. Valószínűleg egy hét múlva már egész másfajta állapotban leszünk, hiszen egyik pillanatról a másikra kellett megszerveznünk mindent, s van, aki ebben nagyon fáradt, és van, aki egyből megtalálta a jó ritmust, de nagyon izgalmas lenne ebbe a közösségbe bele gondolva megtalálni, hogy mi lenne az igazi-igazi kérdés, s ezt a jövő hét hírelésében és tematizálásában is tovább gondozni. Van-e erre ötletetek?
  • Nem tudom, jó ötlet-e fölvetni, hogy mi módon tudnánk nagyobb bizalmat kapni az osztálytanítóktól. Nem tudom, ki hogy van vele, időnként azt élem meg, hogy a  Waldorf-tanárok számára a szülők sosem elég jó szülők. Most az ő szerepükbe is belekóstolunk. Ami tőlem telik, meg fogom tenni a gyerekeimért, magunkért, az életünkért, s ha erről beszámolok, akkor felvállalhassam, hogy nem vagyok tökéletes. Elfogadást szeretnék a pedagógusoktól azt hiszem, bár pontosan nem is tudom megfogalmazni, mert annyira zakatol ez a sokféle szerep, és az se világos még, hogy melyik szerepben vagyok éppen. Nagyobb bizalmat szeretnék kapni a tanároktól, és nem tudom, hogy ezt hogyan tudom eljuttatni hozzájuk. Szívesen meghallgatnám, hogy más szülőknél ez hogy van, és mi tud segíteni ebben. Bár lehet, hogy ez egy hét múlva már nem is lesz kérdés.

Most, hogy eltöltöttünk együtt másfél órát, mi van benned, merre vinne az akaratod, a szándékod?

  • Az, hogy itt találkozunk, beszélgetünk, abban nem az információáramlás a lényeg, hanem hogy láttalak benneteket, tudom, hogy vagytok. Az emberek azt képzelik, hogy egy téma, egy előadás vagy egy program miatt mennek oda valahova, de itt pont nem ez történik. Sok érték bukkan föl egy ilyen vészhelyzet kapcsán, mi lenne, ha bedobnánk a közösbe a következő találkozóig az ötleteket, kérdéseket?
  • Bennem meg van ez a lelkesedés, hogy folytassuk, hogy megragadjuk a felületek-adta lehetőségeket, hogy a reményt tudjuk tartani, mert messze vagyunk még a mélyponttól, és szükségünk lesz minden kapaszkodóra.
  • Csatlakoznék, azt látom, hogy az emberek többsége a tagadás fázisában van, azt gondolják, hogy itt két hétről van szó, és pikk-pakk túl leszünk a dolgon, de ha két hónapot mondok, akkor lehet, hogy optimista vagyok. Én erre készülök, és látom, hogy sokan nem készülnek erre. Szerintem két hét múlva itt nagyon kemény helyzet lesz. Nem fizikálisan, hanem lelkileg az emberek közül sokan nagyon nehéz állapotba fognak kerülni és minden kis kapaszkodóra szükség lesz. Ennek a lehetőségnek a hírét vigyük el, szórjuk, s aki tud, csatlakozik, és akkor már olyan háló fogadhatja, amibe megérkezhet.
  • Örülök, hogy tudtam beszélni hasonló helyzetben lévő szülőkkel, s hogy van lehetőség megosztani a tapasztalatokat, kérdéseket, mert ez egy olyan kör, ami tértől, időtől független lehet. Szeretnék még sokat beszélni veletek.
  • Azt gondolom, hogy most kezdünk begyakorolni valamit, amire szükségünk lesz hosszú távon. Remélem, és azon dolgozom, hogy mindazok a képességek és erők, amiket be tudunk ide hozni Waldorf szülőként, egy idő után támasz lehet azoknak, akiknek ez nagyon nehéz, s remélem, hogy itt kaphat segítséget. A biográfusok nagyon sokat tudnak abban segíteni, hogy egy egészen más dimenzióból és kérdésekkel nézzünk arra rá, hogy ezek a pillanatok az életünkben most mit is jelentenek. Mit is veszítünk éppen el, és mit nyerünk meg a jövőnknek. Annyi minden bölcsesség, segíŧség és tudás összegyűlhet azoknak a segítésére, akik nehezen és egyre nehezebben tudják megélni ezt a helyzetet.  Úgyhogy azt gondolom, hogy ezt tovább kell vinni. A formáit próbálgatni, mert ezt is sokféleképpen lehet. Jöhetnek eszközök, megoldások bárkitől, aki az egyensúlyában van még.
  • Én ilyen megfigyelő állapotban vagyok, mintha egy nem kívánt költözés után lemennék a sarki kávézóba, ahol ott találok egy maroknyi embert, akikről sejtem, hogy fogunk még találkozni.