Március 17.-én este 7-től megtartottuk az első találkozót. Keddi körkép: mivel kedd este találkozunk, és körkép, mert bárki, aki a Waldorfban részt vesz, jöhet találkozni.

A találkozó grafikus jegyzetét feltöltöttük, ide kattintva  látható, nagyítható minden részlete.

Az első órában tízen voltunk, a vége felé volt, akinek mennie kellett altatni, és volt, aki újonnan csatlakozott. A keretet és a technikai segítséget Emich Szabolcs adta, aki maga is Waldorf szülő, szervezetfejlesztő és IT szakember, a Magyar Waldorf Szülők Szövetségének egyik szervező tagja. Szabolcs úgy alakította a találkozó időtartamát, hogy abban helyet kapjon a kiscsoportos (2-3 fős)-, valamint a nagyobb, közös beszélgetés.Egyszerű kérdéseket hozott, melyek segítenek, hogy rálássunk a jelenlegi helyzetre. Velünk volt Livits Réka, aki vizuális jegyzeteivel eddig is segítette a Waldorf szülői találkozókat, konferenciákat. A fotókon az ő képes jegyzetei láthatók. Rajzban, kulcsszavakban mindaz, ami másfél órában elhangzott.

A másik cikkben – Waldorf szülők online találkozója – begépelve, szerkesztve lesz olvasható a beszélgetés, így azok is hozzá férnek, akik nem tudtak-, vagy nem szerettek volna részt venni a találkozón, ám kíváncsiak, hogyan is néz ki ez. Mi is kíváncsiak voltunk 🙂

A következő Keddi körkép március 24-én lesz. Szeretnénk, ha minél többen csatlakoznátok – felkészültünk, hogy ha akár 100-an leszünk, akkor az hogyan oldható meg, Szabolcs kidolgozott erre is egy remek tervet. Azért is örülnénk, ha sokan jönnétek el, mert az aktuális időszakban és azon túl ezt a munkát mi, a szervezők önkéntes alapon, ugyanúgy 3-4 „Waldorf-gyerek” napi menedzselése mellett vállaljuk, pusztán azért, mert szeretnénk, ha a Waldorf szellemisége, a közös pontok az átlagosnál több és árnyaltabb módon gazdagítaná, segítené, támogatná és vinné azokat a szülőket, akik erre az útra léptek gyermekeik által.

Várunk tehát március 24-én, este 7-től, a Zoom felületén (összesen két kattintással lehet csatlakozni). Facebook oldalunkon közzé tesszük a csatlakozási hivatkozást.