HOVÁ VEZET A WALDORF ÚT? 

– avagy mit jelent Waldorf szülőnek lenni egy változó világban

Összefoglaló a 2018 márciusában tartott nemesvámosi konferenciáról

Végtelenül örülünk, hogy ilyen sok intézményből, ennyien meghallottátok a hívó szót, s az embert próbáló hideg-, a téli fagy utolsó szorítása ellenére érdeklődő nyitottsággal, az együtt gondolkodás igényével ilyen szép számmal megjelentetek.

Az együtt töltött napok előzményeit és eseményeit szemléltető módon, a steineri hármasságra felfűzve mutatom be.

Gondolat – néhány kezdeményező szülő megértette az idők szavát. Rendszeres találkozásaik gyümölcseként picit még bizonytalankodva, ámde örömmel, lelkesen és elkötelezetten

Érzés – az összetartozás eszméjének figyelembe vételével hozzá fogott egy konferencia

megszervezéséhez – Akarat.

 

Mi az, hogy konferencia?

Területi elhelyezkedéstől függetlenül kialakuló valódi, élő, személyes kapcsolat.

Kézfogás a Waldorfos szülők közösségében.

Szépen körénk rendeződtek a körülmények is, köszönet érte a Fehérlófia Waldorf Iskola szervező csapatának, és a gondos, figyelmes 12-ikeseknek.

 

És megérkeztünk!

A szó minden értelmében. Képviseltük az ország közeli- és távolabbi településein lévő iskolákat. Jöttünk, mint kezdő- és haladó Waldorf szülők, képzettek és érdeklődők. A nyitottak, és azok is, kik eleinte kissé tartózkodva ízlelgették a furcsa hangzású antropozófia szót, ámde elfogadták, hogy bizony-bizony, a Waldorf nem egy alternatív pedagógia, hanem ennek a szellemi irányzatnak a nevelés művészete. Waldorf szülőnek lenni: ez egy közös motívum, ami meghatároz bennünket.  Ez az alap állapot azonos bennünk, hasonlóak vagyunk a magunk sokszínűségével, az egymás közti konfliktusainkkal, az útkeresésekkel, sőt, tévedéseinkkel, hibáinkkal együtt. Ettől szép a közösség, ez formálja.

Mindannyiunknak itt a helye: az antropozófia talaján állóknak csakúgy, mint a „Waldorf menekült”-nek hívott szülőknek, akik egy réges-régi kötődés nyomán, hosszas keresgélések árán, néha tűzön-vízen át érkeznek meg, és talán maguk sem tudva, miért, eljutnak a Waldorf neveléshez. Az egyetlenhez, amely az embert, a gyermeket Test-Lélek-Szellem hármasságának látja – ahogy azt előadásában Takáts Péter tisztán megfogalmazta.

Mindannyian itt vagyunk: hordozzuk az impulzusát annak a példa nélküli szociális kísérletnek, melynek célja, hogy az ember kimunkálhassa magából

  • az anyagot szellemmel felruházó
  • a gondolatokat szíverőkkel átható
  • a gyakorlatban megvalósító, új gondolkodásmódú Embert.

Hogy kisebb-nagyobb közösségeinkben, családunkban, iskolánkban, vagy akár még nagyobb léptékben gondolkodva megjelentessük, megéljük és működtessük a szociális hármas tagozódást, amely azt jelenti, hogy megvalósul

  • a szabadság a szellemi életben, az oktatásban, kultúrában
  • az egyenlőség a jogi, társadalmi közösségen belül
  • a testvériség a gazdasági életben

Ez az emberek által létrehozott közösségek működésének folytonos, időtlen és szilárd, alapvető törvénye. (Nincs tehát olyan, hogy “majd jövőre, ha jól megy, akkor bevezetjük”!)

 

Véletlen halál és karma

Mielőtt végigélted volna a jelenlegi életedet, már sok másikat is megtapasztaltál. Amit az előző életedben megtapasztaltál, azt egy bizonyos módon fogod feldolgozni. Például lehet, hogy ezúttal hosszú életre van szükséged ahhoz, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan az...

Karma

Valójában a karma törvénye a létező legvigasztalóbb törvény. Ahogyan igaz, hogy semmi sem létezik ok nélkül, ugyanúgy igaz az is, hogy semmi létező nem marad meg hatása nélkül. Lehet, hogy szegénységben és nyomorúságban születek; lehet, hogy képességeim nagyon...

Az élő Waldorf közösség

Ennek kialakítására sem útmutatás, sem recept, sem irányelv nem létezik. Találkozásaink, beszélgetéseink, valamint a csoportos foglalkozások megmutatták, hogy eltérő-, sőt, teljesen más módon is működhetnek jól a Waldorf iskoláink.

A Waldorf világ a helyén van. Nem nekünk kell a világhoz igazodnunk, hanem lassan-lassan a világ közeledik hozzánk. Pl. India érdeklődik a vegyszermentes, jó minőségű, nagyobb terméshozamokat adó biodinamikus gazdálkodás iránt. A gazdasági életben sorra jelennek meg a testvériség eszméje alapján formálódott organikus közösségek. Hatalmas az igény a Waldorf oktatásra és ez most főként régiónkban, Kelet- és Közép-Európában jelenik meg.

Domokos Márti a külföldi Waldorf szervezetekről-, az újabb kutatási eredményekről-, a sokszínű kapcsolati lehetőségekről mesélt. Hatalmas, feldolgozható és feldolgozandó kincsek várnak ránk, melyeket érdemes lefordítani és közösségeinkkel megosztani.  A végzős- és végzett Waldorf diákoktól szabadon kérdezhettünk. A velük való találkozás megmutatta, hogy ez nem a csodabogarak iskolája, és hogy fő sajátossága az a komplexitás, melynek kibontakozásában ott áll – végzős Waldorf diákként – egy sokszínű, nyitott, kreatív, gondolkodó- és kézügyességgel rendelkező-, a világra teljes mértékben felkészült fiatal.

 

Mi a dolgunk?

Az, hogy élő Waldorf közösségeket működtessünk. Röviden megfogalmazva csak ennyi. De ennek itt és most van az ideje! Mert ez az, ami működik a világbanA mi felelősségünk – vagy vissza nem térő lehetőségünk – az, hogy eldöntsük:

Milyen eljövendő világ érdekében tevékenykedünk?

Közvetlen segítőink nincsenek, magunkra vagyunk utalva, s a dolgot nehezíti, hogy az ellenerők is igen tevékenyek, jó néhány „szabotőr kártyalap” is leosztásra került.

Ilyen tehát Waldorf szülőnek lenni egy változó világban. Mondjátok el szülő-társaitoknak is, hadd tudják meg!

Hogyan tovább?

Számos módon kapcsolódhatsz tevékenységeinkhez.

  1. Havonta szervezünk online konferenciát, ahol virtuálisan találkozunk, megbeszéljük ötleteinket. A kezdőoldalon táékozódhatsz mikor lesz a következő ilyen találkozónk. Itt pedig egy rövid leírást találsz arról, milyen technikát használunk ehhez.
  2. Követhetsz minket Facebookon a Magyar Waldorf Szülők szövetséges csoportban
  3. Feliratkozhatsz hírlevelünkre vagy írhatsz nekünk az info@waldorfszulok.hu címre
  4. Sok infót találsz a Waldorfról a szintén Facebookos, Waldorfos miértek csoportban
  5. Meg tudod nézni, hogy induláskor milyen ötleteink voltak

Terveink szerint ősszel találkozunk, és addigra igyekszünk kibontani a Domokos Márti által hozott Waldorf-témát, valamint egy másikat is, mely az open space csoportjaink egyik témája volt: média-tudatosságunk fejlesztése, ötletek és megoldások a gyermekeinket beszippantani igyekvő digitális világ ártó hatásainak elkerülésére. 

Addig is hírleveleinken és online találkozóinkon keresztül tartjuk a kapcsolatot.

Az OpenSpace csoportok az alábbi témákról beszélgettek:

  • Vissza a természetbe

  • Waldorf Iskola és az Antropozófia

  • Értékelés

  • Digitalizáció, digitális világ

  • Közösségépítés

  • Gazdasági alapok

  • A Magyar Waldorf Szülők Szövetségének jövője

Az egyes csoportok beszámolóiról itt olvashatsz (folyamatosan kerülnek fel)