{Részlet a Michaela Glöckler/ Andreas Neider/ Hartmut Ramm: Korona – egy krízis és kezelése. Támpontok a megértéshez és orvosi-terápiás tanácsok antropozófiai alapokon – című készülő könyvből, az eredeti írás az http://eliant.hu/ oldalon olvasható. A fejezetet fordította Monori Dóra. Köszönet.}

Mire is van leginkább szükségük a gyermekeinknek a válsághelyzetben?

Arra, ami a legfontosabb: emberi kapcsolatokra, jelenlétre, és közelségre.

Legalább egy felnőtt jelenlétére, aki biztosítani tudja számukra azt az érzést, hogy a koronavírus körüli izgalom ellenére: minden rendben van.

A gyerekek még a háborús időkben is megfelelően védve voltak, ha a felnőttek saját belső biztonságuk-, az életbe-, és a jövőbe vetett bizalmuk által nyugalmat és derűlátást tudtak sugározni. És a gyermekek kedvéért erre sokkal inkább képesek vagyunk, mint amennyire nélkülük lennénk.

Egyszerű segítség

A közös játék, a meseolvasás, a beszélgetés, az éneklés, a festés vagy a barkácsolás – ezek mind segíthetnek abban, hogy a családi köteléket erősítsük.

Minden, ami a közvetlen emberi kapcsolatot mélyíti, és segít a közelséget átélhetővé tenni, egyfajta lelki táplálékot jelent. Ilyen időkben ez még szinte fontosabb, mint hogy mindig megfelelő étel kerüljön az asztalra.

Mit tudunk még mindezek mellett otthon és a szűkebb környezetünkben tenni?

A ház körüli feladatoknál – amikor csak tudjuk – vonjuk be a gyerekeket: főzzünk, takarítsunk, rakjunk rendet közösen. Ha a felnőttek valamit örömmel csinálnak, ahhoz a gyerekek is kedvet kapnak és szívesen csatlakoznak.

Séta közben igyekezzünk a gyerekek szemével látni; mindent felfedezni, örülni az apróságoknak, a szép időnek, a virágoknak, a felhőknek és a szélnek.

És a legfontosabb

az, hogy a koronavírus-válság egyik kísérőjeként és annak hatására bizony felerősödött a digitalizáció jelentősége. A szociális elszigeteltség a kommunikációt az elektromos felületekre száműzte, a határok lezárása és az utazási tilalom hatására csak virtuálisan, Zoomon vagy Skype-on tudunk találkozni. Az iskolák online tanítanak, otthon pedig már amúgy is megvolt a szerepük a különböző médiáknak. Így még nehezebben- vagy akár egyáltalán nem tudunk napi szinten azért harcolni, hogy korlátok közé szorítsuk a képernyő előtt töltött időt.

Annál is inkább fontos egyértelműen felhívni rá a figyelmet, hogy semmi sem károsítja durvábban a gyerekek és a fiatalok egészséges agyfejlődését, mint ha a testi fejlődés évei alatt túl sok időt töltenek a képernyő előtt. Különösen igaz ez a gyermekkor első éveire, amikor az agy a leggyorsabban fejlődik – ezért ebben a korban így hangzik az aranyszabály: Három éves kor alatt – a képernyő sötét marad!”

Ezzel kapcsolatban most különösen ajánlott forgatni a Bündnis für humane Bildung (Szövetség az Emberi Oktatásért) által összeállított és kiadott „Egészségesen felnőni a digitális médiaeszközök világában” című médiatanácsadó könyvet.

(Ez a kiadvány magyarul kapható/megrendelhető ezen a honlapon– szerk. megjegyzése)

Ez a könyv egyrészről a független kutatások révén

  • megfelelő tudományos hátteret kínál a neurobiológiai összefüggések megértéséhez
  • másrészt arra is felhívja a figyelmet, hogy a fiatalok agya nagyobb érzékenységgel reagál az elektroszmogra
  • továbbá segítséget nyújt abban is, miképp tudjuk a gyermekeinket a cybermobbing (internetes bántalmazás) valamint az internet és a közösségi hálók egyéb negatív hatásaitól megvédeni.

Képernyő helyett: élő élmények

Különösen fontos, hogy a képernyő helyett hogyan biztosíthatunk a gyerekeknek és a fiataloknak olyan pozitív élményeket, amelyek a koruknak megfelelő ösztönzést tudnak nyújtani a tanuláshoz és a fejlődéshez.

Az emberi agynak kb. 16 évre van szüksége ahhoz, hogy a homloklebeny ellenőrző központja megfelelően éretté váljon

  • az önálló gondolkodás
  • a felelősségtudat
  • és az autonóm lelkiismeret működéséhez.

Mivel lehet azonban leginkább elősegíteni az agy megfelelő fejlődését?

Az egész testtel végzett tevékenységekkel!

Ahogy az agykárosodott csecsemők fejlesztésekor is gimnasztikát alkalmaznak, ahol az egyes mozdulatok révén a károsodott területek a regenerációhoz az ösztönzést és a támogatást a nem károsodott részekről kapják, úgy ezt hangsúlyozzák érdekes módon a demencia megelőzésére vonatkozó javaslatok is.

Nem a keresztrejtvényfejtést vagy a fejszámolást ajánlják, hanem a testi ügyességi-, koordinációs és mozgásos gyakorlatokat (az egyszerű napi sétától, természetjárástól, futástól, ugróiskolától az “Ember a földön”, “Adj király, katonát”, Finn kugli és más dobálós, vagy kidobós játékokon át egészen a labdás, interaktív játékokig – szerk. megjegyzése).

Mindezek mellett a művészeti tevékenységek, pl. a festés, agyagozás, éneklés, a zenélés, a komédiázás vagy a bábszínházi játék, valamint a klasszikus iskolai tevékenységek, pl. a kéz számára az írástanulás vagy az egész testet igénybe vevő tevékenységek segítik elő a legjobban az agy megfelelő fejlődését.

Az érintőképernyőn alkalmazott „elhúz és érint” mozdulatok viszont nem alkalmasak erre, mivel ilyenkor a test saját aktivitása és a komplex szenzoros integrációt elősegítő mozdulatok egyáltalán nincsenek jelen.

Még a látási folyamat is pont ellenkezőképpen zajlik, ha a képernyőre nézünk, mint ahogy az egy egészséges szem esetén egyébként végbemegy.

Nézéskor a szemünk izmai aktívan mozgásban vannak, hogy képesek legyenek a szó valódi értelmében érzékelni azt, amit meg szeretnénk figyelni. Ezzel szemben a képernyő előtt ülve azt látjuk, hogy a kép van mozgásban, a szem izmai pedig megmerevednek és inaktívvá válnak.

A már kifejlődött agyszerkezettel rendelkező felnőtteknél nem jelent akkora gondot, ha a munkájuk vagy magánjellegű ügyeik miatt akár hosszú időn keresztül is a számítógép előtt ülnek, de a gyerekeknél és a fiataloknál azt eredményezi, hogy a szemük érése ingerhiányos környezetben megy végbe.

Milyen következményekkel jár ez?

A gyermekek hozzászoknak, hogy mindig egy már meglévő séma szerint reagáljanak. A fejlődésük során a fantázia, az empátia és az önálló gondolkodás korlátok közé lesz szorítva.

Ezért is alapelv a Waldorf-pedagógiában, hogy a fogyasztás helyett az egyéni kezdeményezéseket támogatják, és hogy az egyes feladatokat a gyerekek megtanulják maguk is elvégezni, mielőtt a számítógépnek delegálnák azt – ezek által segíthetjük elő legjobban az emberi kulcskompetenciák kifejlődését.

A teljes írás az http://eliant.hu/ oldalon olvasható.