Ezzel az írással segíteni szeretnénk mindazoknak, akik a hétköznapok tennivalóin túl szívesen emelik be napi ritmusukba  – egyfajta belső táplálékként – a húsvéti készület napjait, hogy azok üzenetéből erőt merítsenek. A nagyhét hétfői gondolatkör részleteket tartalmaz Emil Bock, valamint Gyökössy Endre írásaiból, egyszerű segítő gyakorlatokat, végül pedig egy meditatív dalt a Waldorf Diákkórus előadásában.

A nagyhét a nagyböjt utolsó hete virágvasárnaptól nagyszombatig. Napjai: a nagyhétfő, nagykedd, nagyszerda és a sacrum triduum Paschale, a húsvéti szent három nap, vagyis a nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat. Ismerik csendeshétként is, jelezvén, hogy aki belső csendjében át tudja élni e hét nagyságát, abban beteljesedik a húsvét ünnepe.

A hét napjai – ahogy ezt az európai nyelvekben a nevük is mutatja – mindig is magukban hordták a hét planetáris szféra színeit és hangjait. Ezen az egy húsvét előtti héten, Jézus élete végén azonban, a kozmikus különbségeken túl, a hét minden egyes napjába belevésődött a planéták Krisztusi értelme is. A Nagyhét napjainak érzelmi tartalma csak szórványosan található meg a kereszténységben. A Nagypéntek az, ami leginkább érvényre jutott a Golgotán álló kereszt szemléletével, minden pénteken nyomot hagyott a kereszténység egy részénél, amely ezt a napot a böjt napjává tette. Ezen kívül tulajdonképpen csak a Virágvasárnaphoz kapcsolódott -olyan vidékeken, ahol a pálmaágakkal való díszítés szokásos- egy markáns kép: bevonulás Jeruzsálembe. Pedig valójában a hét minden egyes napja új, kozmikus világtitkot nyilatkoztat ki emberi történelmi formában.

Nagyhét első napja, a hétfő a Virágvasárnapot követi. Történései – a terméketlen fügefa példája, a kufárok kiűzése a szent helyről – utalnak arra, hogy valami, ami eddig lényegesnek tűnt, meghaladottá válik, s ezt az elavult, haszontalan tartalmat szükséges kiiktatni, hogy az új érték helyet kapjon. Ajánlott kérdés: mi az, ami már elavult, meghaladott képzet a gondolkodásomban? Mit helyezhetnék előtérbe, ami emel, s egyben mélyít engem?

A lélegzet ereje

A hétfő jellegében a Holdhoz kapcsolódik, bensőnkben a lelki munkához. Az önmagunkra fordított lelki munka része lehet a lélegzetünkre fordított figyelem. Figyelünk a lélegzésünk ritmusára, igyekszünk nem befolyásolni, csupán megfigyelni a ki- és belégzést. Ennek az egyszerű gyakorlatnak, a lélegzetünk ritmusához való kapcsolódásnak nemcsak megnyugtató ereje van, hanem segít abban is, hogy mélyebben kapcsolódjunk befelé, és megéljük a jelenlétet. Itt vagyok, jelen vagyok, most éppen ezt teszem. Lélegzem, a ki-be áramlás által élek.

Szellemi táplálék

Mostanában – mint lelkigondozó és életápoló – egyre több olyan emberrel találkozom, akik maguk sem tudják, miért dideregnek és miért szorongnak, de szinte hipnotizáltan merednek a növekvő és sűrűsödő árnyakra, amelyek naponként jelennek meg előttünk, a tévé képernyőjén is. Ezért arról szeretnék írni: nincs olyan árnyék, amely mögött ne ragyogna a FÉNY. Egyébként csak ott van árnyék, ahol fény van. Még így is fogalmazhatnék: azért van árnyék, hogy észrevegyük mögötte a FÉNYT. 
Az a tapasztalatom – s ez lélektani tény is –, hogy mindenki akarattal, akaratlanul is azonosul azzal, amire néz, amire dermedten rámered. Aki az árnyékra mered, arra rámered az árnyék és beárnyékolja az életét. Aki a Fénybe mártja arcát, életét – kifényesedik és megmelegszik, mint a napozó ember, sőt magában és magával viszi a fényt és a meleget. 
Így született meg bennem három sorban mondanivalóm summája: 

Árnyék mögött Fény ragyog, 
nagyobb mögött – még nagyobb, 
amire nézek: az vagyok.

(Gyökössy Endre)

Csend, zene

Reggel, amikor még csendes körülöttünk a tér, vagy este, ha minden elnyugszik, alkalmas az idő, hogy leüljünk pár percre és a zene által töltődjünk, meditáljunk. A húsvéti készület hang-világához ajánljuk Palestrina: Adoramus c. dalát a Waldorf Diákkórus előadásában, vezényel Bencze László.