Repülsz, fényében arany napsugárnak,
Por rabja volnál, ha nem lenne szárnyad.”
(Túrmezei Erzsébet)
Elérkeztünk a nyár közepéhez. A Nap eléri legmagasabb pontját. A Föld teljesen kilélegzik. S ahogy a Föld lelkisége átadja magát a kozmikus hatásoknak, az ember is megnyílik a távlatok felé. Megfürdik a melegben és a fényben. Minden érzékünk örül a kibontakozott természetnek, s a kereső lélek felismeri, ahogy az égi erők általa, benne megnyilatkoznak. Régen az emberek a nyári napforduló idején összegyűltek és erőteljes, ritmikus táncot jártak, melyben együttes erejük összefonódott, majd feloldódott, s így részeseivé váltak a nagy Egésznek. A Napforduló volt az Istenek adományainak fogadó-órája.
A ma emberének ez az út már nem időszerű, hiszen mint felébredett – éber, szabad – lény tudatosan akar kapcsolatot keresni a szellemi világgal.
A régi és az új idők fordulóján Keresztelő Szent János alakja áll, aki Isten fiának útját jött előkészíteni, s aki felismerte, hogy a bölcsességgel teli régi misztériumok apránként visszahúzódnak, az ember pedig kikerül a vezetésükből azért, hogy önnön szabadságából tudja megkeresni az utat az Istenihez, Krisztushoz.
JÁNOS-NAP, JÁNOS-IDŐSZAK
Június 24-én ünnepeljük Keresztelő Szent János születésnapját. E nap a János-időszak kezdete, amit a keresztény közösségekben négy vasárnapon keresztül ünnepelnek.
Keresztelő János az emberiség számára a nagy krisztusi út előkészítője.
A nyári napforduló ünnepe Keresztelő Szent Jánoshoz kapcsolódik. Az ő nevével hívják ezt a négy hetet János-időszaknak. Alakja az év legvilágosabb időszakának ünnepén örök figyelmeztetés: ”jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról”(János 1/8), Krisztusról. A János időszaki ima úgy írja le őt, mint „a napvilágosságtól fellángoló” és egy alázatosan a ”világ világosságának önmagát odaadó” prófétát. Az ő erőteljes, lángoló prédikációi mit sem veszítettek aktualitásukból. „Változtassátok meg érzéseiteket!”, „Készítsétek elő az Úr útját!” – visszatérő motívumai beszédeinek.
Azt, hogy hogyan kell az utat lélekben előkészítenünk, Izajás próféta szavaiból tudhatjuk meg: „A pusztába kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit. A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el, ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden ember meglátja az Isten dicsőségét.” (Lukács 3,4-5) A hegyek és a völgyek itt nem természeti formákat jelentenek, hanem az emberi lélek állapotait. Felismerhetjük őket érzelmi életünk hullámzásaiban, az „égig való ujjongásban” és a „halálos szomorúságban”.
A középút megtartása jánosi feladat.
Ide tartozik, hogy a zavaros gondolkodás tisztává, egyértelművé váljék, hogy az elénk tornyosuló akadályokat leküzdhessük, és legyőzhessük önmagunkban az erőnket vevőt, a rosszat – a kételyt, irigységet, szorongást és hasonlókat – átfordítsuk megnyugvássá, bizonyossággá, elfogadássá. Ez nem megy magától, tennünk kell érte, megugornunk gondolati sémáinkat, megkeresnünk az érzéseink mögé rejtőzött szükségleteinket.
Nap mint nap tenni, ahogy a fény rávetül mindenre, saját benső fényünkbe fogadni a kozmikus fényt és átformálni apránként minden hegyet-völgyet önmagunkban. Ebben a belső munkában az önvizsgálat, a meditációra- természetjárásra szánt szemlélődő idő és sok-sok más, ajánlott gyakorlat válik segítségünkre.
KERESZTELŐ SZENT JÁNOS ÉS A KARÁCSONY
A pünkösdi tüzes lángnyelvek előképei annak a fordulatnak, mely a János-időszakra teljesedik ki: az eddigi fejlődés, növekedés átfordul az érésbe, a Föld megkezdi belélegző időszakát.
Az isenheimi oltárképen az utat mutató János karja fölött a következő szavak olvashatók: „Neki növekednie kell, nekem pedig fogyatkoznom” (János 3,30) A napfény a János-naptól kezdve mindig kevesebb a Földön, és pontosan fél év múlva, a téli napfordulókor ünnepeljük a Karácsonyt, a legsötétebb időben a legfényesebb megszületést. Kisgyermekek számára úgy teremthetjük meg ennek a két ünnepnek a kapcsolatát, ha felújítunk egy régi szokást: hétvégén a réten található virágokból, növényekből gyűjtünk egy csokorra valót, szép szalaggal átkötve felakasztjuk száradni a teraszon, vagy a szobában. Ez lehet Karácsonykor a betlehemi istálló szalmája, vagy az adventi koszorúnk alapja.
A JÁNOS-NAPI IDŐSZAK – NYÁRIDŐ A GYEREKEKKEL
A kisgyerekek minden érzékükkel megélik a nyár örömeit. Táncolás, éneklés, kinn lét a levegőn, fény és meleg, játék a vízzel és homokkal, kiáltozás és sikítás, ujjongás és ugrándozás, ezt jelenti számukra a nyár. Játékuk felett máskor a nyugalmat és elidőzést látjuk kibontakozni. Talán ösztönösen érzik az év folyásában a fordulatot, a fordulót, aminél a visszafordulás előtt egy rövid, gyakran alig érzékelhető szünet áll be. Hogy ezt az intenzív nyári hangulatot érzékelni tudjuk, nem szabad a gyerekeknek védtelenül túl sokáig a tűző napon lenniük. Teljesen magától értetődően mindenki mindig magán visel egy szalmakalapot (napsapka), azonkívül elegendő árnyékos helyről gondoskodunk a fák, bokrok alatt, vagy a napernyők árnyékában.
NÉPSZOKÁSOK – TŰZUGRÁS
Számos országban elterjedt a nyári napfordulón a tűzugrás. A néphit szerint az, aki a János-tüzet átugrotta, egész évben egészséges és szerencsés maradt. Waldorf iskoláinkban sok helyen e napon tartják az évzárót, s a tüzet átugorva lép a gyermek felsőbb osztályfokra.
BEFOGADÓ – A NAPFORDULÓ FÉNYE
Ahogy a Szent család karácsonykor, úgy a legfényesebb időszak napsugarai most lelki befogadást keresnek. Tudunk-e megállni, lassítani, kapcsolódni? Eszköztelenül, amint azt tette Krisztus hírnöke a pusztában? Modern kellékeinktől mentesen, fényképezőgép és telefon nélkül, vajmi kevés élelemmel, némi tiszta vízzel, amit megbecsülve veszünk magunkhoz, felemelni tekintetünket, miközben meghajlunk hálával az élet gazdagsága és a teremtés előtt?
Keresztelő János emberi léte önzetlen tisztaságával teljes mértékben a világosságnak adja át magát. Habár ismeri a bűn és az esendőség végzetét, mégis bátorítóan jövendöl és kiált: Ami a világosságból származik, az mindig remélheti, hogy egykor a világosságban élhet újra. Akinek szíve fellobban a Krisztus lénye iránti vágyakozásban, az érezheti a kegyelmet adó meleget, ami a sötét lelki erőket fénylő szeretetté tudja változtatni.
Maga a föld azokon az embereken keresztül lesz világosabb, akik megérnek a Krisztus-napban azáltal, hogy az megérinti és áthatja őket.
A NYÁRI NAPFORDULAT
élménye elemi erejű öröm. Az ember minden más élőlénnyel együtt, legmélyebb gyökeréig összekötve érzi magát a nappal, s a nap győzelme a legbensőjéig örömmel tölti el. A túláradó fényben, amely a búzamezők tengerét arannyá váltja, szellemi világosság hív a legmagasabb magasokból odaadó tiszteletadásra. Mert minden földi lény közül az ember az egyetlen, aki szavakkal tudja kifejezni hálaérzetét a mennyei áldás bőségéért. És így a gazdagon megáldott föld maga is oltárrá válik.
Amióta Krisztus a napot elhagyta, és a földet választotta lakhelyéül, azóta szava nem felülről hangzik a napsugarakból. ”Én vagyok a világ világossága” – ez a szó most belülről hallható, közel a szívhez, ha odahallgatunk. A Szellem-Nap-Birodalomba belülről van a bejárat, és az “Én”-ből akarja magát emberek ajkán keresztül kinyilatkozni. Ha ez bennünk megerősödik, akkor bensőnkben is megélénkül az, ami eredetileg az embert és a földet az Atya-Világ tiszta és szent mennyei világosságával összeköti.
A NAGYOBB ÉLET
Egyre jobban szükségét érezzük annak, hogy együtt éljünk a “nagyobb” élettel, és érezve a természet nyári fellendülését a kozmoszhoz, tudatosabban vele együtt tegyük ezt. A felébredt szellem a bensőben vágyakozással keresheti az érintkezést a világmindenség szellemével. A föld lelke is egyre szabadabban szeretne kinyílni a szellemvilágosságok felé, akik neki a tiszta világok fényét hozzák.
Ha az év nagy részében erőnk főleg a föld felé irányul, hogy hűségesen elvégezzük munkánkat, akkor most pillantásunkat a szív egész mélységéből fölfelé emeljük, és érezhetjük, hogy hazánk a fényben van.
A szellemtűz, amit Krisztus a földre hozott, meg akar gyulladni a szívekben és a szemek és érzékek egyre éberebben és egyre növekvő csodálattal vehetik észre, ami valójában isteni és szellemi körülöttünk. Első sejtelmekből egyre magasabb megismerés lesz.
A nyár ünnepén, a mai Szent János napon tehát az emberek mindig a földinek az égivel való kapcsolatba lépését ünnepelték. A mai ember Én-tudata már sokkal fejlettebb, mint a régi korok emberének Én-tudata, ezért nekünk Szent János ünnepe már nem arra kell, hogy Én-tudatunk jobban felvillanjon, hanem valami másra, ami túlmegy az Én-en: arra, hogy a mai ember a Kozmoszt megérthesse, minthogy attól egészen elszakadt. S ez – mondja Rudolf Steiner – nem más, mint a Föld megértése szellemi módon.
Keresztelő János ünnepe a nyár közepén elvezethet bennünket a továbbiakban örömtelibb és magasabb életcélok felé. Így áll az ember azok előtt a magas szellemi lények előtt, akik egykor a földi embert bűneikből feloldozva, “Én”-jükben megérve szeretnék fogadni a tiszta fény-szférákban. A földi szenvedésekből sokfajta gyümölcs érlelődik kegyelemből. És akkor az áramló, áldó világosság egyesülni akar a Krisztussal áthatott szívek meleg világosságával Nap-Szeretet-Tűzzé.
Keresztelő János a nagy, krisztusi út előkészítőjeként ülteti az emberi lelkekbe Krisztus működésének gyümölcsét.
Mi pedig:
„Követjük a csillagok,
A Hold, a Nap,
És a végtelen fény útját,
Amelyek körbejárnak pályájukon
Mindörökké.
A Gondolat, a Szó és a Tett igazsága
Helyezi a hívő ember lelkét
Az Örök Élet Végtelen fényébe.”
Az összeállított szöveg forrásai: János-időszak, Albrecht Meyer Iohanni c. könyvének fejezet alapján a Keresztény Közösség honlapjáról; waldorf.bolcs.hu; Forgács Erzsébet írása a gödöllői Dióhéjból a János-napról; Dr. Dubravszkí László írása a gödöllőui Dióhéj c. újságban a János-napról. A szöveget összeállította és gondozta Lázár Márta, a Magyar Waldorf Szülők Szövetsége önkéntese.
A kép szerzője Ladislav Zaborsky, forrása itt
Az Évkör képének forrása a Manófalva Waldorf óvoda honlapja, forrása itt
Legutóbbi hozzászólások