Nagyszombat – az idő próbája

A szeretettől indíttatva teljesen nekünk adta magát és a Földbe feküdt, egy isteni város alapköveként.

Arimátiai József sírja előtt állunk, melybe a Megfeszített holttestét helyezték. Ólmos súlya van a levegőnek. A Szabbat – mint Szaturnusz napja – a síri nyugalom hatása alatt áll. Bennünket azonban aggódó kérdés tölt el. Úgy tűnik, mintha egy harcos valami sötét barlangba lépett volna be, hogy a sziklák belsejében egy szörnyű sárkányt győzzön le. Vajon győztesen fog visszatérni a napfényre? Az előző nap sötét déli órájában, mikor Krisztus a kereszten lehajtotta a fejét és meghalt, elszakadt a templom kárpitja. Több ez, mint a földrengés véletlen következménye. Szabad kilátás támadt a világ belsejébe. Az asztal és a kereszt ősképszerűen összefogja mindazt, ami az utolsó két napon történt. Mint harmadik őskép csatlakozik hozzájuk a sír képe, a temetkezés helye.

Ősidőktől fogva a temetkezési helyek egyúttal az emberek oltárai is voltak. Eredetileg minden istentisztelet a halottkultuszból fejlődött ki. A földi emberek kimentek a sírhoz, ha kapcsolatba akartak kerülni az Istenekkel. A közlekedés a földi világból a szellemibe és vissza olyan volt még, mint a be- és kilélegzés. A halhatatlanságot, a lét folytonosságát mindenki átélhette, senki sem kételkedett benne. Ezért is épültek a sírok fölé, azok közelébe a templomok.

Az idők folyaman azután a halál megszűnik az alvás szelíd testvére lenni, s ahogy az emberi lény egyre mélyebbre süllyed az anyagi létben, a halál úgy tűnik fel, mint a vég, mint az élet megszűnése, ami végérvényesen elszakít minden eddigitől. Ez a szellemi szférától való eltávolodás jele is. Az emberek még elmentek a sírokhoz, de a halottak lelke már nem jött, hogy üzenetet hozzon az istenitől, s így az oltárokhoz sem jöttek már el az Istenek. A kereszténység előtti kor fullasztó légkörét nem annyira a külső bajok, mint ez a belső hiányosság okozta. Az emberiség abba a veszélybe került, hogy elveszti a halhatatlanságot, a halálon túl terjedő tudatot. A Föld kiszáradt talajjá vált, ami már régóta nem kapott esőt. A halál, ami egykor az alvás testvére volt, az emberiség ijesztő kísértete lett. Ez a kereszténységet megelőző kor minden népén átvonuló és egyre égetőbbé váló Messiás-várás érzelmi háttere.

Most itt állunk nagypéntek és húsvét között. A holttestet levették a keresztről és sírba helyezték. Az emberiség nem figyelt fel erre, de isteni őskép-gondolatok szövődnek titokzatosan a történetbe. A gondviselés úgy intézte, hogy a kereszt és a sír olyan helyen van, amit már évezredekkel azelőtt, mint a Föld középpontját éltek át. A Templom-hegy Hold-jellegű sziklatömbjében folytatódó sziklás Golgota-domb és a sír között, melynek környéke a Sion hegy kertes tájának kezdetét képezi, valaha egy őskori szakadék volt a Föld felszínén. A régi emberek abban a szakadékban Ádám sírját látták. Itt jött el először a halál az emberiségre. S így ezzel az őskori szakadékkal, – ami Jeruzsálem városának arculatát két részre szakította – egészen a régi időktől kezdve az a képzet társult, hogy itt van az alvilág kapuja. Ezen a helyen állt tegnap a kereszt és áll ma a sír. Mikor így megpróbálunk a történések belső aspektusába hatolni, úgy tűnik, mintha még egyszer felszakadna a függöny egy másik szféra előtt. Feltárul előttünk a halál éji birodalma, a szentélyek szentélye, ahol a halottak lelkei élnek, akik a halál hatalmának mágikus varázslata alá kerültek. S ebben a szaturnikus sötétségben váratlan fénnyel találkozunk. Az, aki a kereszten meghalt, belépett az ehunytak birodalmába. Most ott van valaki, és nem áll a halál mágikus hatalma alatt, mentes minden kábulattól. A halálon át magával viszi géniuszának egész napfényét.

S így, mialatt a Földön a sötét, síri szabbat uralkodik, a halottak birodalmában felragyog a remény sugara. A halál bűvölete gyengül, mert kilátás nyílik az emberiség jövőbeni győzelmére az alvilág rémületet keltő kísértete fölött. a Földön még Nagyszombat volt, a halottak birodalmában már húsvét volt, mielőtt a földi emberek bármit is észrevehettek volna a húsvétból.

Hogyan fog folytatódni a dráma? Még nem dőlt el a kérdés, hogy lesz-e húsvét a földi testiség világában is. A halál feletti győzelem, ami a lelkek birodalmában felragyog, vajon megszületik-e az anyagvilágban is?

A Föld, amely halálán van, mert abban a veszélyben forog, hogy teljesen elveszti kapcsolatát az éggel, orvosságot kapott. Fölvette magába Krisztus testét és vérét. Ezek voltak az első olyan földi, anyagi alkotórészek, melyeket teljesen áthatott a szellem. Csíráját képezik egy új anyagnak, amin átvilágít a szellem. Először maradt hatástalan a halál túlvilági hatalma. A gondviselés munkájának egyik gyújtópontjánál vagyunk. Az egész világmindenség közvetlenül részesül abban, ami a kereszten és a sírnál történik. Az úrvacsora, mellyel maga a Föld veszi fel magába a kozmikus orvosságot, hatalmas méretűvé nő. Már Nagypénteken, Krisztus halála pillanatában elkezdődtek a földrengések, melyek közül az utolsó még húsvét kora reggelét is megrázkódtatta. A rengések Nagyszombaton sem szűntek meg teljesen, bár valószínűleg alkalmazkodtak az ehhez a naphoz tartozó síri nyugalom bűvöletéhez. Ha a kényelemszerető földi értelem meg is ütközik rajta, a golgotai misztérium-dráma egyik csúcspontja ez, amit Steiner a szellemkutatás eredményeként közöl, de amit a Jeruzsálem földjében szunnyadó titkok ismerete is igazol: a földrengés ismét felszakította a Golgotánál lévő ősi szakadékot, amit hajdan Salamon temettetett be. S így az egész Föld vált Krisztus sírjává. A föld a neki nyújtott ostyát külső értelemben is egész mélyen felvette magába. Amikor hitvallásunk szavaival mondjuk ki a Nagyszombaton történteket: „A Föld sírjába süllyesztették”, akkor a golgotai misztérium kozmikus oldalát súroljuk. Novalis tudta és költőien ki is fejezte, hogy az, aki a Földnek a kozmikus orvosságot átnyújtotta, nem volt senki más, mint Krisztus maga. Csak látszólag tették a sírba emberi kezek a Megfeszített testét. Valójában a halálon túl szabadon annak szentelte magát, hogy meggyógyítson mindent, ami földi.

Ahogy Ő, csak a szeretettől indíttatva,

Teljesen nekünk adta magát,

És a Földbe feküdt,

Egy isteni város alapköveként.

Szombathoz kapcsolódó kérdések

• Milyen mértékű számomra a jövőtől, elmúlástól való félelem? Van olyan szellemi pajzsom, amivel ellensúlyozni tudom a bizonytalanság erejét? Tudom mondani a látszólagos veszteségek mellett- és ellenére is, hogy “Igen”?
• Miben szükséges egyszerűsítenem a mindennapokat? Az elhagyatottság, magány pillanataiban hol van a figyelmem fókusza? Milyen gesztussal tudom erősíteni belső útkeresésem megszilárdítását (térdhajtás, ima, meditáció, elmélkedés, belső erőt adó szövegek olvasása, beszélgetés, párbeszéd)?
• Mi az, amivel érkeztem, ami a sorsfeladatom? Tudásom, bölcsességem működőképes a mindennapokban? Hol vannak hiányosságaim?

Feladat: a félelem egyszerűsítése

Emlékezzünk a Nagyhét első napjának gyakorlatára: itt vagyok, a jelenben vagyok, a testemben vagyok, lélegzem. Most próbáljuk meg a ki- és belégzést ahhoz a két szóhoz kötni: “Igen. Vagyok”.

Szombat hívószavai

Az idő próbája – mi az, ami értéktelen hosszú távon, s mi az, ami értékes. Ami nem működőképes, és ami igen.

A bölcsesség-, a szellemibe vetett bizalmam fénye áthatja a matériát.