Az 1. részben Emil Bock sorait olvashatjuk, a 2. rész Pál Feri elmélkedése a húsvét fényéről.
1. Húsvétvasárnap hajnalán
Mária Magdolna azt a választ kapja az üres sír láttán, hogy: Nincs itt! A sír valóban üres. Arimátiai József sírjában Krisztus testének semmiféle maradványa nem volt, amikor Péter és János leszállt a sötét üregbe.
Az üres sír a következőket jelenti: Ne Jézust, az embert tekintsétek. Nem egy nagy, szent ember sírjánál álltok. Krisztusra nézzetek, aki kozmikus, isteni Lény. Az ő sírja nem Arimátiai József sziklakamrája, hanem az egész Föld.
A húsvéti győzelemnek az a jelentősége, hogy ezentúl mindenben, ami földi, felragyoghat Krisztus fényéből szőtt, szellemi testisége. A kenyér és a bor, mint Krisztus valódi teste és valódi vére a húsvéti győzelem által kivívott új élet orvosságai. Általuk járja át a világot a szellemi homeopátia, melynek a Krisztushoz kapcsolódó emberek a hordozói. Az őskereszténység tudott erről a titokról.
A természettudományokon iskolázott gondolkodás ismét megszerezheti ezt a tudást, hogy a kenyér és a bor: halhatatlanságot adó orvosságok. Begyógyul az evilág és a túlvilág között lévő szakadék és láthatatlanul kivirágzik a húsvéti kert, ahol lelkünk Mária Magdolnához hasonlóan megláthatja a Feltámadottat, mint egy új világ kertészét. A Szaturnusz sötétségét belülről világítja meg a húsvéti napfény.
Aktuális analógiák
A Nagyheti dráma fokozatainak idő feletti jelentősége van. Az emberiség történetének döntő fordulópontjain részletekbe menően aktuálissá válik. Ilyenkor átlátszó lesz őskép-jellegű törvényszerűsége mindannak, ami ekkor Jeruzsálemben történelmileg végbement. Egész korok felismerhetik benne magukat. Így van ez a mi korunk apokaliptikus sors-viharaiban is. Egy nagyszabású passió-hetet élünk át.
A népeket átjáró, háborúkban külsőleg megnyilvánuló, vagy csak belsőleg érezhető izgalmaknak és megpróbáltatásoknak okai csak látszólag vannak a fizikai szinten. Valójában abból származnak, hogy érzékfeletti erők és lények nagy erővel vonulnak be a földi létbe. Krisztus újra-eljövetele olyan, mint egy kozmikusan nagy bevonulás Jeruzsálembe. Az emberiség homályosan érzi a szellemi világ betörését. Korunk háborúért és békéért kiáltozó lármájában a „hozsánna” és a „feszítsd meg” keveredik. De mert a lelkeket a materiális megszokottság tartja hatalmában, a gyűlölet kiáltásai erősen elnyomják a dicsérő éneket. Érezhetően nyilvánul meg körülöttünk a Nagyhétfő törvénye. A tradicionális szellemi élet krízishez érkezett. Sok minden, ami nemrég még virágzani látszott és amit nagyra becsültek, egyszerre csak úgy áll előttünk, mint elszáradt fa. Sok templom összeomlik. Csak az marad fenn, ami igazán valódi. A sors napja kérlelhetetlenül napfényre hozza mindazt, ami idejét múlta és ami elfajult. Aki át tud hatolni az események felszínén, az látja, hogy a külső harcok mögött szellemi csaták folynak. A fény harca folyik a sötétség ellen a földi emberek feje fölött. Egyre világosabbá válik az emberek előtt, hogy belső döntések előtt állnak. Vagy megtalálják
az utat a lélekkel telített vallásosság szent hangulatához, vagy beletaszítja őket a nyugtalanság és idegesség átka a szellemi elsötétülés szakadékába. Választanunk kell Mária Magdolna és Júdás között.
Remény
Mindaz, ami az ember lényében megkeményedett, olyan, mint maga a sziklasír. Vajon egy húsvét reggel előestéjén vagyunk, vagy hiába megyünk át minden megpróbáltatáson és szenvedésen? Azt gondolhatnánk, hogy az emberiség a katasztrófák közepette – amiket saját maga idézett elő – távolabb áll a feltámadás titkától, mint valaha. De már akkor is egészen húsvét reggelig tartott a földrengés, s így remélhetjük, hogy korunk föld – és lélekrengéseiben is benne van az Úr angyala, aki elhengeríti a követ a sír elől.
A húsvéti gondolat a keresztény hit lényege és tulajdonképpeni forrása. Pál szavai: „Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, és hiábavaló a ti hitetek is”, (I.Kor.15:14.) igazolják azt, hogy a kereszténységet éppen a Feltámadott vallásának nevezzük. A keresztény vallásosságnak végeredményben nincs más célja, mint hogy állandó kapcsolatban tartsa az embert a feltámadott Krisztussal. Krisztust nem a múltban és nem a jövőben kell keresnünk, hanem a közvetlen jelenben: az ő birodalma nem valamiféle túlvilág, itt van a közelünkben, ezen a világon, ahol mi is élünk.
Ha saját belső életünk irányításán, nevelésén akarunk munkálkodni, akkor egyre kevésbé érhetünk célt külső eszközökkel – belső utakra van szükség.
Mikor Krisztus a sírban feküdt, a Krisztus-i Nap a Szaturnusz szellemével találkozott a Világmindenségben, míg végül vasárnap magának a Napnak az oktávja kelt fel az égen, a Krisztus-i Nap, mely mindezeken a fokozatokon átküzdötte magát. Mindennek rejtett belső oldala a végtelen isteni szeretet. Krisztus, aki maga a kozmikus szeretet, ismét meghal a mi világunkért, azoknak is üdvére, akik üldözik és keresztre feszítik.
2. Fény, bentről kifelé
Húsvétvasárnap hajnalán az asszonyokkal együtt, akik a drága illóolajokkal indultak el, mi is egész életünkben nagyon gyakran járjuk ezt az utat, hogy belekémlelünk a sötétbe, és egyébre se várunk, minthogy egyszer csak a sziporkázó világosság beborítson. Legyen benne erő, a föltámadás fénye áradjon szét és átélhessük azt, ahogy a húsvéti gyertya fényén túl az összes világítás fölkapcsolódik, és azt mondjuk: „Na, hát ez az! Ez a húsvéti fény, ez!” Igen ám, de ezzel kissé becsapjuk magunkat, mert nincs látvány, hanem Krisztus egyszercsak feltűnik előbb úgy, mint egy kertész, majd ott, mint egy idegen, majd, mint egy vándor… Hát hol van az a mennyei csodás fényesség, amit annyira várnánk? A válasz tulajdonképpen végtelenül egyszerű. A húsvéti fény nem kívülről árad a világra, hanem az emberi szívben gyullad föl. Belülről árad kifelé, és ezért lehetséges az, hogy amikor valakinek a szívéből a húsvéti fény egyszer csak föllobban, ő meglátja a szembe jövő Krisztust.
A húsvéti fény nem kívülről árad a világra, hanem belülről sugárzik kifelé, és Krisztus ezt pontosan előre megmondta: „Ne keressétek Isten országát úgy, hogy bárki is azt mondhassa, itt van, vagy ott van, mert Isten országa bennetek van, és köztetek van.” Ezért a húsvéti fény az emberi szívben, s az emberi szívek között világít. És ha ott nem világít, akkor nincsen. Ha ott nem világít, akkor sötétbe borul a világ, és akkor elindulhatunk nyugodtan, és kereshetjük, és az üres sírtól a sötét sírig fogunk jutni. Húsvétnak az örömhíre az, hogy Krisztus örök érvényűen az ember szívét lángra lobbantotta, és onnan belülről ez a fény sugárzik kifelé. És ahogyan az emberi szívek találkoznak egymással, ez a fényesség az emberek között átjárja a világot, és ez a fény a mi hitünk. Tulajdonképpen ilyen egyszerű. Ezért, amikor az örömhír így hangzik: „Nincs itt, és nézzétek meg, nincs ott”, ez nem valami arcátlan angyali becsapás, nem gúny, hanem az örömhírnek a titka így kerül kihirdetésre. „Látjátok, nincs itt, látjátok, nincs ott, és ahogyan nagyon szerettétek volna eddig, hát nincs is veletek és mellettetek, hanem ott van bennetek, és ott van közöttetek.” Ez a húsvéti örömnek a híre.
Legutóbbi hozzászólások