A Waldorf 100 magyarországi ünnepének küszöbén a Carmina Burana előadás születéséről beszélgettünk Thurnay Balázzsal, aki zenepedagógus-zenészként felkarolta és megszervezte ezt a páratlan előadást.

(Kérjük, úgy olvassátok, hogy ez egy telefonos interjú, a kérdéseket és kulcsszavakat a cikkíró fogalmazta meg, a válaszokat Balázs. Ha élőben beszélgetünk, nyilván kicsit bővebb, színesebb lehet, most erre volt lehetőségünk a próbák közepette.)

AZ ÖTLET

Hogyan indult az előadás?

A Waldorf 100 kapcsán a világon mindenfelé zajlanak az ünnepségek. Gondoltam, milyen jó lenne, ha itthon mi is összegyűlhetnénk egy nagy, közös ünneplésre, ahol sok ember együtt lehet.  Így jött aztán az ötlet, hogy legyen valamilyen közös zene, együtt-zenélés, hiszen ez a művészeti ág alkalmas arra, hogy akármennyi ember csatlakozhasson hozzá.

A kórus, az éneklés tudja adni, hogy

együtt

sok ember

egyszerre

művelje szépen és jól ugyanazt.

Jó pár héten át hordoztam aztán ezt a gondolatot, mondtam is ennek-annak, lássuk, mit szólnak hozzá, és mindannyiszor azt a visszajelzést kaptam, hogy igen, ez egy jó ötlet.

A MŰ

Miért pont a Carmina Burana?

Nem jött egyből, hogy ez legyen. A legfontosabb az volt, hogy olyan zenét találjunk, amit a diákok szívesen énekelnek. Ez volt az elsődleges.

Az elképzelés az volt, hogy legyen a közös mű valami magyar, amit ismerünk és a miénk. Lehet, hogy még tovább kellett volna keresgélni, nem tudom. Szóba jött nagyon sok szerző, és mindnél fő szempont volt, hogy az adott műhöz a diákok könnyen tudjanak kapcsolódni és tudjon majd annyi embert megszólítani, hogy ebből egy közös, országos összefogás legyen. Keresgéltem, de sokáig nem volt meg a mű.

A KARMESTER: MANUEL MEDINA

Iskolánkban, a Regiben megjelent egy venezuelai zenetanár, aki 1 éve érkezett az országba a családjával, mint a Venezuelából az ottani események elől menekült, befogadott családok egyike. Manuel Medina 30-40 év közötti férfi, karmester, karnagy, énekes, aki spanyol és angol nyelven beszél.

A Regiben azért én már előzőleg is éreztem, hogy jó lenne egy társ tanár, aki jobb, mint én, akitől tanulni lehet, és új színt tud hozni az iskola zenei életébe.

Közbe kell vetnem, hogy gyerekkorom dallamai közt az egyik meghatározó volt egy venezuelai zene, a Quinteto Contrapunto. Volt egy hanglemezünk ettől a zenekartól, gyakran meghallgattuk, végigkísérte a gyerekkoromat, s mint tudjuk, a gyerekkori élmények nagyon erősek, és így ezek a dalok a zenei ízlésemre is hatottak. Manuellel igazi összetalálkozás volt, amikor megemlítettem neki ezt a zenei élményt, és kiderült, hogy pontosan ezt a zenét ő is nagyon sokat hallgatta, és szereti.

Elmondtam neki, hogy keresek egy alkalmas zenét a 100 éves Waldorf ünnepléséhez, aztán ahogy együtt gondolkodtunk, mondta, hogy a Carmina Burana jó lehetne.

Hiszen közismert, dinamikus, ritmussal van tele. Január-feburárban találtuk ki, hogy akkor legyen ez.

Manuellel dolgozni felemelő élmény, hiszen ő egy kiváló szakember, karmester, egy jó humorú, kedves ember, aki jól beszél angolul, s ez a diákoknak is egy élő élmény, hogy valaki, aki nem anyanyelvként beszéli az angolt, ezen a nyelven kommunikál velük, s így ez a nyelv az nemcsak egy tantárgy, hanem segítség is lehet az életben. Ez az újfajta élmény nekik egyben ajándékká vált.

Manuel Medina gyerekként és felnőttként is énekelte a Carmina Burana-t, itt Magyarországon is, kisujjában van tehát.

Szóval, már meg volt a darab, meg volt hozzá az ember, aki vezényeljen, meg volt az ötlet is, csak a bátorság hiányzott:

tényleg? Még ezt is, ezt is szeretnéd bevállalni?

A MUNKA

S akkor elkezdődött a konkrét munka, először is azzal, hogy írni kellett az iskoláknak, hogy milyen jó lenne ünnepelni egy nagy, közös énekléssel, együtt egy nagy kórussal.

A szervezés júliusban kezdődött. 13 Waldorf gimnáziumba ment el az üzenet, és 12-ből azonnal igenlő válasz érkezett.

A szervezés nagyon nagy munka, közben az is a fejemben volt, hogy ez milyen szép, hogy a különböző Waldorf iskolák tudnak csatlakozni ehhez a közös munkához, s erőt meríteni belőle.

EGYEDÜL NEM MEGY

Követező lépés az volt, hogy igyekeztem megtalálni, aki a szervezésben lesz a társam. Ő lett Bíró Kata, spanyol-angol szakos tanár a Kékvölgyben, a Regiben meg szülő, illetve a Regi szülői kórusában énekel, én pedig megszólítottam, így lett a segítőm ebben az irdatlan munkában.

HELYSZÍN

Ez nehezebb volt, mint gondoltam, elképzeltem ugyanis, hogy egy hatalmas színház- vagy koncert teremben lesz majd az előadás, aztán gyorsan kiderült, hogy a színházak nemhogy hónapokra, hanem évekre előre betáblázzák az időpontokat, és így nagyon nehéz szabad termet találni.

Az Erzsébetligeti Színház maradt végül. 21 éve vagyok tanár, sok szakkört tartottam az Erzsébetligetben, ismertem az ottani tereket és az embereket is. Így lett ez a helyszín.

A PRÓBÁK

Szeptember elején összehívtuk a Waldorf gimnáziumokból jelentkező énektanárokat. Ekkor még senki nem énekelt egy hangot se. Megkapta mindenki a kottákat, s elkezdődhetett a munka. De hogyan? A rendes órarenden kívül lehetett fakultatív órának berakni a Carmina Burana próbáját. A különböző iskolákban a zenetanár toborozta a diákokat erre a munkára, van, ahol 4-en, és van, ahonnét 27-en jelentkeztek. Zajlottak tehát a próbák mostanáig úgy, hogy fogalmam se volt, mi zajlik a többi iskolában.

ÖSSZPRÓBÁK

Október 22-én kezdődtek az összpróbák a Regiben. Az euritmia terem lassan – ahogy érkeztek a vonatok – megtelt. Jó volt ezt átélni. Volt, aki hajnal 4-kor kelt, hogy 9 órára felérjen Pestre a vonattal, s a terem megtelt újabb és újabb diák csoportokkal. Minden érkező csapatot ováció, taps, öröm fogadott, ahogy bejöttek a szombathelyiek, szegediek, debreceniek, s végül mind a 12 csapat együtt volt.

MILYENEK A DIÁKOK?

Ahogy énekelnek, az minden várakozást fölülmúl.

Fegyelmezettek, kitartóak, felkészültek, komolyak, vidámak.

Manuelről pedig tudni kell, hogy amellett, hogy vezényel, egy tehetséges énekes is, fantasztikus, ahogy ő és mindenki ebben részt vesz, miközben reggeltől-estig mennek a próbák a12 helyről jött Waldorf diákokkal, akik ugyanazt a szöveget mondják.

A ZENEKAR

Orffnak van egy átirata két zongorára + ütőhangszerekre. Mi ezt a verziót adjuk elő. Az, ahogyan a zenekar összejött, szintén a sors kezének köszönhető, mert egy nagyon színes, mindenhonnét pillanatok alatt összeállt csapat jött össze.

EGYSÉG

November 8.

Ez volt az a nap, amikor 16 órára megjelent az összes diák. Gurulós bőröndökkel érkeztek sokan, fáradtan is az utazástól. Egy korosztály, amelynek meghatározó lesz ez a munka.

Kamaszkorban óriási élmény ezt átélni, hogy van egy ÜGY, amiért teszel valamit.

A rengeteg szervezésnek ez az értelme, hiszen mindent ki kellett találni, pl. hogy hol alszanak, a szülők pedig megszervezték, hogy legyenek befogadó családok, legyen uzsonna, s beigazolódott, hogy egy jó ügy érdekében az ember mindenre képes.

Ilyenkor kiderül, hogy nem a kényelem a valódi érték, hanem hogy legyenek IGAZI céljaink, s azért fáradozni, tenni tudjunk – ez sokkal jobb, mint ha magamban ülnék a kényelmes világomban és tetszés szerint élvezném, ami nekem éppen megadatik.

Köszönet a beszélgetésért. A fotókat a címfotó kivételével Kóczán Gábor készítette, köszönjük. Szerző, címfotó: Lázár Márta